Melegszik…

2010 március 15. | Szerző:

 Sms-t kaptam délután. Nem néztem meg rögtön, eleve csak későn kapcsoltam be a mobilom kizárva a külvilágot mára… Amikor megnyitottam az üzenetet ledermedtem a szöveg láttán:  “Szakítottam Palival. A.” Persze rögtön írtam vissza de csak annyi választ kaptam, hogy holnap találkozzunk.  Fogunk…

Mindeközben készültem Julihoz. 6-ra várt de írtam, hogy 8 előtt nem érek oda. Azt mondta, hogy akkor halasszuk el a találkát mert fáradt. Semmi gond, én is készülök a holnapra, egyeztünk meg. Azért felhívott és elnézést kért, hogy lemondta… 

Most csak ennyi, leragadnak a szemeim…

Címkék:

Cím nélkül

2010 március 15. | Szerző:

Még alszik. Én nézek ki a terasz ajtón a még színtelen tájra. Érezni, hogy percekre van a természet a csodától. Nyugtalanító szél fújt kint egész éjszaka. Tegnap érkeztünk le a vidéki házunkba. Ő elég gyakran jár le, én idén most vagyok először. Ma a családdal ünnepeljük a születésnapját. Én szerveztem meg ezt az eseményt. Közösen ajándékozunk… Mindenkinek szóltam, hogy készüljön egy idézettel vagy saját gondolattal és azt leírjuk majd egy papírra és beletesszük az ajándék mellé. Úgy néz ki komolyan vette mindenki a megbízást és folyamatosan hívnak, hogy ez jó lesz..?, meg ő azt találta ki, hogy… egyszóval megmozdított mindekit ez az egyszerű kérés. A szülinap kettesben is jól sikerült. Egy elegáns étteremben foglaltam helyett melynek I.oszályú magyaros konyhája van, mindezt franciás adagokkal és tálalással a Sas utcában.. Míg együtt voltunk sosem hangsúlyoztuk ki egymás születésnapját. Most fontasabb lett mindennél. A vers amit írtam neki három hétig készült viszont beletettem mindent ami ő és ami mi voltunk. Találtam egy papírmerítőt Szentendrén és rányomtattam a szöveget. – Ez a legtöbb amit adhatok magamból jelen pillanatban -mondtam neki amikor átadtam az ajándékot. Sokat nevettünk amikor felolvasta a szöveget. Azt mondta, hogy csinálhatnám pénzért is a versírást mert annyira felismerem és jól kiemelem az emberek tulajdonságait…

Pénteken nálam volt Anna. Egész éjszakára szabaddá tudta tenni magát. Mielőtt felmentünk hozzám étteremben voltunk. Csak beszélgettünk, teáztunk enni nem rendeltünk. Anna kezdi elveszíteni a tudatosságát a helyzetben. Bármi lehet. El tudom képzelni azt is, hogy valamelyik este kitálal otthon. Bár állítása szerint még nem döntött, hogy kiszálljon a kapcsolatából, én tisztán látom, hogy megvannak számlálva a perceik. És szerencsére nem miattam. Legalábbis kisebb százalék vagyok. Már nem szereti a barátját, elutasítja férfiként… Csak még erőt gyűjt. Kell is mert ahogy beszélt Paliról minden erejére szüksége is lesz. Ugyanis Palinak nem lehet ellentmondani, meggyőzni, érvelni. Saját megdöntethetetlen igaza van minden kérdésben. És hirtelen ember. De remélem tudja hol a határ.. Többször együtt voltunk aznap este.. Az egyik alkalommal azt mondta:-Azt akarom, hogy csak az enyém légy.

Beszéltünk arról, hogy mostanában több nő is van körülöttem. Elmondtam neki, hogy nem vagyok tudatos vadászaton és céloztam rá, hogy nálunk is ő lépett először. Én még nem érzem magam késznek egy újabb párkapcsolatra. És ez nem rossz szöveg volt, azt is elmondtam miért. Ugyanis nem szeretném a hibáimat megismételni és azáltal egyenesen nekirohanni egy szakításnak. Örülök, hogy látom miben kell változnom de ez egy hosszabb folyamat. Ha most elindulna egy klasszikus kapcsolat akkor mindennél nagyobb koncentrációra lenne szükségem mert még nem volt időm kis lépésekben gyakorolni… Ennek ellenére ha arra kerülne a sor csigatempóban megpróbálnám. Azt is mondta Anna, hogy irigyel bennünket ahogyan mi elváltunk egymástól és, hogy szívesen találkozna vele és megismerné. Alakul egy érdekes film…

Ma este Juli vár. Több napja nem találkoztunk, hatása gyengült. Elmegyek hozzá mert érzem, hogy töltekezik belőlem. És én szintúgy. Ebből a távolságból már látom magányát és zavarodottságát a világban. Szeretnék hozzátenni valamit és segíteni az útján…

Még mindig a feladatomon gondolkozom, nagyban. És azon, hogy hogyan tudok egyszerre ennyi nővel lenni. A szabadság? De mi a szabadság ugyanis valamiképp rabja vagyok a női energiának és innentől már nincs szabadság. Félelem? Mitől? Mindegy most írok van ispiráció.

És hívott a Barbi, a régi fodrászom. És írt emailt is…

Címkék:

Mindent nem lehet

2010 március 12. | Szerző:

Hoztam a formám, megint vesztettem a
kártyán. Csak a közösség miatt játszom, itt tudunk kapcsolódni
egymással. Ha a kártyában nem akkor talán a szerelemben? A
havazás hitehagyottá tette a fiúkat ezért alig jöttek el,
épphogy hárman összeverődtünk. És milyen jó volt! Néhány
kérdést beszúrva a megfelelő pillanatban nagyon jókat
bezsélgettünk. Frici is halad az ügyében.Ugyan már évekkel
ezelőtt rájött, hogy felesége elutasítja őt minden szinten de
mostanra szembe is tudni nézni ezzel és a már ismerősi viszonynak
sem nevezhető kapcsolatát igyekszik lezárni. Ez nagy dolog tőle…
Jani viszont megközelíthetetlen és nemcsak számomra. Én még
csak két éve ismerem de azt látom, hogy nem enged magához közel
senkit. Szerintem a legjobb barátja sem tud róla többet mint én.
Viszont tegnap elhangzott egy mondat:- Hát, nálam sem fenékig
tejfel. És ez a mondat Janitól maga volt a teljes
önfeltárás de legalábbis elindult valami. A mondatot most nem
folytatta de majd fogja és még nem is tudja milyen jót tesz ezzel
magának…

…Ma van a születésnapja. Róla nem
szoktam írni de ez egy különleges nap. Jobban készültem erre a
napra mint korábban. Az ajándék is ennek megfelelő… Éjfél után két perccel küldtem
neki az sms-t, hogy az első felköszöntő legyek. Elviszem
vacsorázni. Többször is mondta, hogy van egy darab amit nem tudott
belőlem megkapni és szerinte azt senki sem fogja. Lehet, hogy ezzel
a darabbal védekezem? Lehetséges, ráadásul előttem is homályos
nem tudom pontosan megfogalmazni (és neki sem sikerült hosszú évek
alatt), hogy mi ez. De valami elindult és érzem, hogy
egyre több leszek és talán utólag kárpótolhatom. Talán az ajándékommal?  Remélem sikerül a szövetségünket
fenttartani amit nemrég kötöttünk (újrakötöttünk). Ez majd akkor derül ki igazán
ha mindettőnk mellé érkezik egy nagyobb hatás. Jó érzés ez és nagyon különleges, nem mellette de mégis vele… –csak haladóknak!

Most mennem kell. Vár rám egy
külföldi és megyünk a hivatalba. Ma rajta is segítek…

Címkék:

Még mindig hideg van.

2010 március 11. | Szerző:

Jól indult a nap. 8ig aludtam. Ez 2
órával több az utóbbi hetek átlagánál. Aztán kinéztem az
ablakon. Reményvesztett lettem a telet illetően…

Tegnap este majdnem lemondtam a
találkozót Julival a kis meghülésem miatt. De az sms-éből
éreztem, hogy vár rám. És bármilyen gyógyszernél többet ért a találka.
Meghívott magához, meleg muffinal várt és készített teát.
Nekem aznap estére nem tudtak volna jobbat adni. Fél óra után
észrevettem, hogy mintha gyógyult lennék és azt is, hogy pihen az
agyam. Végre nem törtem a fejem a munkáimon, az íráson, és az
utolsó negyed éven.. Nem is emlékszem miről beszélgettünk
de ezek egyike sem volt közte. És tv-t néztünk.Jelen voltam,
kikapcsoltam. Frici barátom mondta erre pár perce a telefonban,
hogy neki minden estéje ilyen. Úgy értette, hogy beleereszkedik a
pillanatba és megéli azt, nem agyal túl sokat. Egyébként ezt
bizonyítja is minden egyes baráti együttlét alkalmával. Összebújtunk a tv előtt, jól esett Juli
érintése, és éreztem rajta is, hogy régóta vágyott már férfi
energiára. Legalább egy éve nem volt kapcsolata…

A város másik pontján ez idő alatt
Anna lopva emailezett nekem amit ma reggel olvastam. Hiányzom
neki azt írta… miközben a barátjával egy takaró alatt töltötte
az estét. Persze én sem vagyok ártatlan… Egyébként meg kedden
amikor találkoztam vele egy fél órára egy parkolóban azt hiszem
produkáltam a szokásos szeretői tüneteket. 6 órára beszéltünk
meg találkozót de csak 7-kor érkezett meg. Én meg 6-tól készen
álltam és csak vártam a hívását, öt percenként néztem a
telefonmat. Nem mondtam semmit az egy órás késésre. Értelmetlen
lett volna például belemenni egy számonkérésbe és azt a fél
órát elrontani. Hát ez a státusz sorsa. A másik „vicces“,
hogy mindig ki kell találni valami alibit amit általában közösen
találunk ki Annának. Hogy férfi vagy nő viseli könnyebben
a szeretői szerepet azt nem tudom. Ez a birtoklási vágyól és
persze az érzelmek erejétől függ. Még nem tudom eldönteni nálam
a szerepkör idézte a klasszikus viselkedési formát vagy esetleg
elindított bennem valamit a nő de hát ezért tapasztalunk… A szombat este a miénk, a barátja
elutazik és ő velem akarja tölteni az estét. Folyt.köv.

A ma este viszont a barátaimé. A
szokásos kártyaparti 4-6 fővel attól függ ki ér rá. És ez megint nem az agyalásról szól
mert ugye itt nem lehet majd érzelmi ingereket kelteni ugyanis nagy
az ellenállás a férfiakban e téren. Viszont ha műszaki kérdésem, problémám van azt
fel kell tenni biztosan meg lesz válaszolva. És megbeszéljük a
nyár eleji hajókázást az Adrián. Most pedig megyek a dolgomra…

Címkék:

Don Quijote?Inkább csak helyzet értékelés.

2010 március 10. | Szerző:

Adott egy férfi, aki alig múlt 30. Viharvert vitorlákkal tekintget visszafelé (még akkor is ha tudja, hogy ezt nem feltétlen kellene) és kifújja magát, miközben dereng előtte egy út amin ha végig megy megmérettetheti és felszabadíthatja magát. Ez a férfi egyébként mindenki, ebből a szempontból átlagos. Csak éppen döntést hozott és vállalja annak következményeit. A mérlegelésnél pedig majd kiderül, hogy melyik serpenyőben lesz több. 1. menet vége : a pontozók őt hozták ki győztesként. De hány menet van még? Hát ez az. Nem is érdemes számolni. A pihenő időt jól kell kihasználni és bár ellentétesnek tűnik közben ébernek maradni. Nem lehetetlen. A probléma csak annyi, hogy ezt az éberséget a férfi még nem látta, nem tapasztalta még senkinél. Délibábot, víziót követ. Egy láthatatlan, finom fonál ez ami a lelkében simogat és nagyon érzékennyé kell vállni ahhoz, hogy e szál mentén és segítségével lehessen haladni. A lehetetlen küldetés. Egy idézet is van csak éppen ha nem belülről szól hanem egy divatos kellék az ember üzenő falán akkor értelmetlen. „Elérni a lehetségest, meg kell próbálni a lehetetlent újra és újra“.

Nem érzi magát okosnak vagy többnek még csak bátrabbnak sem. Néha már azt hiszi, hogy elment az esze. Keresi a saját igazságát és válaszait miközben érintkezik és egyensúlyozik a világgal. Nem vonhatja ki magát belőle, sőt teljes lényével hozzá kell adnia a saját alkotóit. Az egyedüllét és magány minőségét fedezi fel és egyelőre még újszülött és tanítattja magát. A napot szereti és örül ha megvilágítja. És van egy barátja vagy kettő. Ezt már be is lehet rakni a kalapba. Szülők? A hiánnyal nem foglalkozhat de tudja..

Az írás lehet az eszköze, ezáltal nyílnak a belső ajtók és jönnek a további menetek. És őszinte magához.Egyelőre így látom.

Címkék:

Teszteljünk!

2010 március 9. | Szerző:

A mai nap numerológiai szempontból
mint kilences utolsó számjegy a lezárást szimbolizálja. Az eddig
le nem zárt ügyeinket könnyebben, a mai nap energiájának
segítségével bevégezhetjük. Régi terhektől szabadulhatunk. Ha
akarunk! Ez nem azt jelenti, hogy ma kötelező feladat az elszámolás
és a rendrakás, de aki ezt választja az meg lesz támogatva ügyében.
Érdemes egy próbát tenni. Én is szét nézek magam körül a
témában. Lehet, hogy csak néhány kacattól búcsúzunk de a
tavasz előtt már ez is a megújulás lehetőségét hordozza.

…Tegnap Anna lopott két órát az
életéből és nekem adta. Egy kávézóban folytattuk az
ismerkedést és komoly vizsgálatnak voltam kitéve. A csalafinta
lányok mindig ügyesebbek a fiúknál és nagyon óvatosan tudnak
feltérképezni, tesztelni bennünket. Egyébként ez megnevettet.
Össze raktam a kockákat Juli találkozójából és a tegnap esti
Anna percekből is. És persze mindkét élmény izgalmas,vágykeltő
de egy igazi emberi kaland is. Életek metszése és emiatt
fontosságát komolyan kell venni. Mindkét nő komolyan is veszi. Ki
finomabb, precízebb módszerrel, ki egyenes kérdéseivel de rátér
a lényegre és végülis evolúciós szempontból így is kell
tenni. Mire várjunk? Sokasodjunk.

Tehát egyébként teljes bizalmam és
őszinteségem mellett mint egy üveg átlátszón ültem a két
nővel szemben és mosollyal, érintéssel és csillogó szemmel
vallatak én pedig tudattalan töltöttem ki a kérdőíveiket.
Fantasztikus. Mi férfiak ezt miért nem csináljuk? Valószínűleg
elfoglal bennünket az a kis rés a blúzon ami sejtett vagy az
illat mai elkábít és elvonja a figyelmünket. Pedig milyen nagy
segítség lenne ha fordítva is menne a teszt program és igenis
megvizsgálnák, hogy randevú alanyuknak mi a véleménye a
családról, munkáról, gyermekvállalásról és, hogy ezekben a
kérdésekben hol találkozunk. Persze beszéljünk moziról,
könyvről és arról is, hogy ki kit ismer az iwiwen. Mindkettőnk
helyzetét megkönnyíteni a továbbiakban ha a lényegről már az
elején beszélnénk pár szót. Ügyeskedhetünk mi is és lehetünk
fondorlatosak csak legalább tudjunk meg többet még időben.

Annánál már tudatosabb voltam de
egyébként nem voltam ügyes, üres kézzel távoztam. De legalább
megpróbáltam. Istenem, hát gyakorolni kell. Na jó egy-két infót
begyűjtötem. Mindenesetre Anna nagyobb csomaggal
távozott mint én és már sejthet is valamit rólam, hogy ki is
lehetek.

…Valami igyekszik ledönteni a lábamról.
Fáj a torkom… Az alvás még mindig nem az igazi.Valahogy 6-kor
minden reggel fel kelek és ez így van a hétvégén is. Ma
találkozom a legjobb barátommal és ötletelünk tovább a
vállalkozásunkkal kapcsolatban. Milyen érdekes, hogy ez is majd
leginkább a nőknek szól.Ez csak most esett le…

És igyekszem elkerülni ma minden
szemkontaktust a nőkkel. Imádom őket de kell egy kis szünet
néha-néha…

Címkék:

Vakrandi

2010 március 8. | Szerző:

Ez most igazi single hétvége volt. A
lakásomban nem sok időt töltöttem, tele voltam programokkal és
még az utolsó órák is hoztak új fordulatokat. Ki is vagyok
merülve. Most kellene az a két nap pihenés. Holnap reggel már vár
rám néhány külföldi akiknek egyengetem az útjait…
Mindenesetre szombaton kipipálva egy filmbemutató. A megjelenés
kötelező volt mert egy rokon az egyik alkotója a filmnek. Holnap
írok is neki egy pár szót a filmről. A mai napra pedig a boat
show volt tervezve két barátommal. El is mentünk és egészen a
kapuig jutottunk ahol a tömeg valahogy ellentétesen mozgott a mi
szándékainkkal. Hamar kiderült miért jön az a sok ember kifelé
és senki sem megy be. Bombariadó volt. Hál’ istennek engem nem ért akkora
kár egyrészről ingyen jegyem volt másrészről a barátom a
nagy hajós én csak kiváncsi kísérő lettem volna. Nem csüggedtünk el az egyik
barátomnál töltöttük a délutánt.Én pedig készültem az
esti kalandra aminek már megint érdekes előzménye volt.

Nem gondolom, hogy ez naívitás de
csak azért hiszem el azt ami mostanában történik mert én vagyok
a főszereplője. Történt az, hogy Isti barátom (a hajós) a héten
behívott a munkahelyére ami nem meglepő mert sokszor bemegyek
hozzá, jóban vagyok a kollégáival és a főnökével is. Tavaly
megemlítettem neki, hogy az egyik kolléganője milyen csinos. Egy
laza mondat volt mindenféle folytatás és tovább gondolás nélkül.
Legalábbis az én részemről. Isti jól elraktározva ezt az infót
nemrég megosztotta a nővel és egyébként nem tudni miért
bejelentette a kollégáinak, hogy mostantól másképp lehet rám
nézni, függetlenként. Érdekes, hogy ilyen komoly kerítői
szerepet vállalt magára ráadásul kérés nélkül.

Mindenesetre kaptam egy váratlan sms-t
miután bent voltam a barátomnál. Juli írta, hogy sajnálja, hogy
elkerültük egymást a munkahelyén de dolga volt. Megkérdeztem
Istit mégis mi történik. Azt mondta, hogy megadta a számomat
Julinak és ezek szerint ő élt vele. Ja és van még egy
kolléganője akinek szintén tetszem a lányának és már megnéztek
az interneten…és itt van még az unokahúga is aki megkérte, hogy
adja oda nekem az ő számát, hívjam fel nyugodtan…???

Tehát még mindig nincs válasz a
kérdésemre: ez itt a tavasz, vagy? Ugyan kihagytam pár
évet de nem gondoltam, hogy ekkora változás van a párkeresés
rögös útján és a kezdő lépés már nem feltétlen férfi
feladat.

Ma estére egy picit besokaltam a sok
szereplőtől akik hirtelen az életembe léptek. De azért még
utolsó erőmmel találkoztam Julival. A hétvégén váltottunk
néhány üzenetet és megbeszéltük, hogy ma érte megyek 6-ra.
Mivel semmit nem tudtam róla ezért az én tervem egy kávézó
volt. Lehet, hogy nem túl eredeti elsőre de még hideg
van és sötét azt gondoltam, hogy úgy is csak beszélgetünk. A 24 éves
nő meglepő magabiztosággal jelent meg. A kávéház ötletemet
elvetette (később kiderült, hogy elakarta kerülni az esetleges
kínos csendet) és helyette elmentünk dartsot játszani. A kezdők szerencséjével
3-3-ra hoztam a formát majd leültünk beszélgetni. Megismertem egy
új történetet, egy új sorsot, problémákat. Felfedeztem
férfiaktól és szülőktől elszenvedett gyógyítatlan sebeket.
Egyszóval egy újabb lelket érinthettem meg és persze én is
elmeséltem a történetemet. Elváltunk, vigyáztam minden
mondatomra és nem csókoltam meg. Jó volt együtt, a könyvem
biztosan gazdagabb lett néhány oldallal. Most nem
gondolok/gondolhatok többre. Túl sok és friss női energia cikázik még bennem, le kell csillapodniuk. Csillagszem lesz a
neve…Ő is egyedi ahogyan minden nő. És sütött nekem
palacsintát ajándékként! Ez nagyon kedves gesztus…

Ha ez így megy tovább el kell gondolkodnom milyen feladattal lettem megbízva..

Címkék:

Három hét, három nő. Eszter

2010 március 6. | Szerző:

….Tegnap éjfélkor ment el Anna.
Mielőtt felmentünk hozzám beültünk egy étterembe. Zavart volt,
küzdött a lelkiismeretével és félt, hogy esetleg meglát
bennünket egy ismerőse. Megfogtam a kezét, beszélgettünk és
lassan felengedett. Elmondta, hogy volt már egyszer ilyen
helyzetben de akkor a férfinak is volt partnere. Annával sosem volt
fő célom, hogy ágyba bújjunk. Persze izgatott de a szabadság
amiben most részem van könnyít bizonyos terheket rajtam és így
nem központosul minden a szexben egy ilyen helyzetben. Nem csak egy
új illat egy másik test felfedezése hanem a nő érdekel. Ezt
érezheti rajtam és ezért bízik bennem. Már-már megijedek, hogy
mi történik velem. Nehogy elveszítsem a vágyat. Haza értünk és
akkora elcseréltük a feszültséget. Ő laza volt én pedig görcsös
mivel be kellett engednem a lakásomba. Még a barátaim sem jártak
nálam azóta… Megérezte és most ő próbált oldani engem. Aztán
azt hiszem az övé lettem, furcsa de szinte ő tett magáévá és
nem fordítva. A következő két órában sokat gazdagodtam.
Hihetetlen mennyit adott magából ez a nő és az is, hogy mennyit
kért. Egyikünk sem volt irányító de valami finom vezetés mégis
tőle jött. Befogadott magába teljes lényével és
ez adott egyfajta kábulatot. Nem vagyok szerelmes és tervem sincsen
Annával. Jövő héten találkozunk újra…

Eszter

Így utólag jó, hogy nem róla írtam
először mert tévesen fogalmaztam volna. Ahogy az első írásban is bevezettem
a három nő közös pontja nála sem volt kérdés. Jött,
választott, megkapott és ment. Ő érkezett legkésőbb a buliba. Én csak egy párt ismertem akik meghívtak engem. A másik húsz embert
akkor láttam először. Beszélgettem férfiakkal és nőkkel is míg
egyszer csak Eszter betoppant és pár percen belül már táncba is
vitt. Jól éreztem magam vele. Egyértelmű volt, hogy feladatunk
nincs egymással. Mégis összegabajodtunk egy éjszaka erejéig. Nem
hívtuk egymást azóta sem és nem is fogjuk. Egy mondatára
emlékszem: „Boldoggá akartalak tenni“

…Rájöttem, hogy barátaim többsége
irigyem lett az elmúlt hetekben. Míg ők titkos útjaikon járnak
és reszketnek a lebukás veszélyétől – mert persze mindegyiknek van párja– addig én ebből a szempontból irigylésre
méltó vagyok.

Nem szeretem ha az ember egyoldalú és
a környezetéből kiemeli a számára irigylésre méltó dolgokat
majd pusztán csak azokat hasonlítgatja a maga ügyéhez. Pontosan
tudják a barátaim, hogy min mentem keresztül és még mindig miben
vagyok és egyiküknek sincs vér a pucájában, hogy rendet tegyen a
háza táján.

Nem is gondolják micsoda erő kell az
egyedülléthez ami nemcsak az ismerkedésből és a kalandokból áll. És, hogy támasz nélkül állunk a
lábunkon ebben a viharban ami folyamatosan tart. De én mégis az utóbbin dolgozom. Legalábbis egy időre…

Címkék:

Három hét, három nő. Anna

2010 március 4. | Szerző:

Előszó: Fél órája érkeztem haza.
Amikor nyitottam a zárat volt valami jó érzés a gyomromban.
Rájöttem, hogy ez az az érzés amikor fogadnak otthon egy hosszú nap
után, várnak és megörülünk egymásnak. Régi reflex,
összeszorult a torkom…

A sors csalafinta játéka, hogy Annát
ugyanazon a helyen ismertem meg mint Biankát. A barátommal meghallgattuk a csütörtök
esti koncertet és épp menni készültünk amikor két ismerős
lányba és barátnőjükbe botlottunk. Egyiküket búcsúztatták,
nekivág egy angliai kalandnak. Azt mondta elege van… A barátom
beszélgetni kezdett a két lánnyal én pedig támasztottam a
pultot, a barátnőjük mellett. A leggyanútlanabbul szólítottam meg.
Bemutatkoztunk, hamar kiderítettük ki, mivel foglalkozik.
Beszéltünk a munkámról és elmondtam neki, hogy az egyik
közösségi oldalon népszerűsítem a vállalkozásomat. -Épp most
regisztráltam,majd bejelöllek.mondta. Beszélgettünk,pontosabban
kiabáltunk még egy picit ugyanis elég hangos volt a zene aztán
haza indultak ők is, mi is. Másnap talán a megszokottnál is
erősebb piros színnel, mint aki türelmetlen jelezte a közösségi
oldal, hogy ismerősnek jelöltek és még egy üzenetet is kaptam.
Anna volt, megköszönte a tegnap estét és megírta, hogy milyen
jót beszélgettünk. Természetesen visszajelöltem és én is írtam
pár sort. Akkor még nem tudtam, hogy ő már
döntött. Akar engem. Megszerezni egy éjszakára vagy szeretőnek
még nem tudom. Azóta kétszer találkoztam vele. Mind
a kétszer ő lépett eggyel tovább. Az első alkalommal elkérte a
telefonszámomat mondván így könnyebb lesz a kapcsolattartás.
Aztán másodjára már bemelegedtünk. A beszélgetés alatt éreztem
ahogy végigmér és azt hiszem testtartásával tudattalan jelezte,
hogy tetszem neki. Úgy mért fel ahogy a férfiak szokták a nőket
amikor szeretnének a lényegre térni. Furcsa érzés volt ebben a
szerepben. Persze volt benne valami izgalmas is. Elkísértem az
autójáig. A parkolóházban már csak néhány autó állt
gazdátlanul. Megcsókoltam. Most én kezdeményeztem. Másnaptól
fergeteges chat-elések és írásban is elég messzire jutottunk.
Annáról nem tudtam megosztani az érzéseimet senkivel így egyedül
agyaltam mi történik most. Ugyanis hosszú évek óta van barátja. Bár
már mesélt róla, hogy éppen azon gondolkozik,hogy véget vessen a
kapcsolatának látom rajta, hogy még nem döntött. Vajon azt
szeretné, hogy én legyek az akinek a segítségével kiszállhat a
megromlott kapcsolatából? És akkor ez most mekkora felelősség
nekem? Ő már megismerte a történetemet és abból bizonyára
kiderült számára, hogy én még nem készültem fel egy következő
nagy megmérettetésre. Holnap szeretne találkozni velem. Azt mondta
van alibije, éjfélig ráér.

És, hogy mi az ő szerepe az én
sztorimban? Valóban imponál a határozott közeledése. De ami
ennél is jobban hatott az az, hogy Biankával ellentétben akivel
nem sikerült egy hullámhoszra kerülni Anna megérintett egy
érzékeny pontomon. Kérdez, érdekli mi van velem,hogyan megy a
munkám, a részletekre is kiváncsi, nem felületes. Tudja, hogy
könyvet kezdtem írni és sokat kérdez erről is. Én pedig
szeretek beszélgetni. Így tudok a legkönyebben összehangolódni
valakivel.

Most már nem szorít a torkom. Megy a
tv, elnémítottam mert zavart… 

Címkék:

Három hét, három nő. Bianka

2010 március 3. | Szerző:

Ő volt az első nő a háromból az új
életemben. Ez az időszámítás kb 3 hete kezdődött. A közös pont a három nőben a
kezdeményezés volt. Mindhárman kiválaszottak maguknak és
mindegyik nő a saját maga történetébe más és más módon
illesztett be engem. Biankával egy szórakozóhelyen ismerkedtem
meg. Egy régi találkozónkra hivatkozva szólított le. Tíz évvel
ezelőtt egy napra hozott össze bennünket az élet egy munkával
kapcsolatban. És úgy tűnik most is csak napokat kaptunk a sorstól.
Ő emlékezett a nevemre is.

Érdekes, hogy ebben a sebes életben
milyen hamar megláthatjuk az ember lényegét persze csak akkor ha
megakarjuk látni és nem pedig vakon feloldódni a másikban. Napok
alatt kiderült, hogy nem passzolunk egymáshoz és, hogy alig van
metszéspont közöttünk. Ma azt mondta, hogy én fent vagyok, ő
pedig lent és, hogy tudja, hogy pont ez a találkozónk lényege az
elmozdulás de ő erre képtelen. Én erre hamarább rájöttem mint ő
de valami visszatartott attól, hogy tovább álljak. Pár napja
megfogalmaztam és el is mondtam a barátomnak, hogy számomra ez a
nő milyen szép. A szépsége ami rabul ejtett és fogva tartott
engem. Azt hiszem azért tudom most őt elengedni mert a kapcsolatunk
csak fizikai szinten tudott megvalósulni. A szellemi és a lelki sík
hiányzott.

Valamit azért sikerült megéreznünk
egymásból amire biztosan sokan építenek kapcsolatot de igazából
ez értelmetlen lenne. Arra is gondoltam, hogy ha nincs
véletlen találkozó –márpedig szerintem nincsen– akkor valami
más feladatunk van egymással. Csak ezt férfi-nő viszonylatban
mindig félreértjük.Pedig milyen jó lenne a világnak…

Bianka lelke,Bianka tornya

A lány több éve él egyedül.28
éves. Évek óta nincsen barátja csak futó kapcsolatok, világát férfiakkal de nem
férfival építette fel és elutasít minden érzelmi
közeledést,reakciót. A tornyában van,onnan szemlél, dolgozik,
barátnőzik látszólag él. Azt mondta én más vagyok mint a többi
(sajnos nem de igyekszem) de neki egyedül kell lennie.Egyszer megpróbáltuk, hogy ott alszom
nála, de nem tudott elaludni így hajnalban eljöttem tőle. Az ő ágyában
csak ő szokott aludni. Úgy érzi ha nem enged közel magához
senkit akkor nem is sérül meg. Ez biztosan így is van de akkor
többnyire színtelen és fakó az élet. Pedig amikor hozzámbújt
mégis volt vele valami megnyugvás amit nagyon akart.

Biankának ki kellene ugrania a
tornyából még akkor is ha nem én kapom majd el…

Lehet, hogy a tavasz nemcsak a
férfiakat hanem a nőket is bezsongatja?Vagy csak megérzik a nők ha egy férfi
szabad és független? Mindenestre én a szabadságomért küzdöttem és
most majd elbuktam már az első csatát.Annát a harmadik nőt és, hogy tőle szeretői státuszt kaptam még nem dolgoztam fel.Erről majd legközelebb…

Címkék:

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!