Papa

2010 március 31. | Szerző: Bertrand |

A
kislány a bal kezében fogta a ceruzáját. Keze aprócska újjaival
szorította össze a végénél és úgy tűnt nagyon öszpontosít a
következő percekre. Kis fehér fogait rányomta az alsó ajkára.
Betűt formázott. Meghúzta a szárát és közben emlékezett, hogy
a tanárnéni pipa betűnek hívta. Szerette a pipa szót. A
nagypapájának volt egy pipája amit az üveges szekrényben
tartott. Mindig elővette amikor Lea náluk járt és olyankor
elmesélte az öreg indián történetét aki a pipát neki
ajándékozta. A történetet Lea nem nagyon értette, tele volt
számára idegen szavakkal de mégis megelevenedett valami a fejében
a mexikói indiánról, annak kutyájáról és a jósról aki a
nagypapájának tenyeréből elmondta, hogy hamarosan unokája fog
születni. Lea sokáig nem tudta, hogy ő a mese főszereplője. Ő
mindig a nagypapájának az arcát nézte miközben mesélt vagy becsukta
a szemét és az érdes hangját hallgatta. A pipát mindig fogta
mesélés közben. Néha a szájába vette de sosem gyújtotta meg.

Kész
van a p betű. Felnézet rajzlapjából és megnyugodott, hogy minden
a helyén van körülötte. A következő betűt már kevésbé
szerette de mégis gondosággal fogott a leírásához. Kört rajzolt
majd kunkorított egy szárat az aljára. Hallkan mondta,vékony
hangján: – AA. Nem kötötte össze az elöző betűvel. Ezután elvett egy szelet meghámozott almát az asztalon lévő tálcáról. Enyhén megbarnult már. Az anyukája készítette
ki neki és Lea nem is vette észre, hogy mikor került az asztalra a
friss gyümülcs. Tudta, hogy meg kell ennie az egészet mert akkor
boldog a mama. Kár, hogy nincs itt a nagypapa.-gondolta. Ő
ilyenkor mindig megette az almája felét és azután nevettek
órákon át miközben senki nem tudta körülöttük, hogy valójában
min mulatnak. Ez volt az egyik titkuk.

Lea
már nagyobb magabiztosággal fogot neki a következő pipa betűnek
amit fele annyi idő alatt meg is rajzolt. Olyan mintha növekvő
sorrendbe állította volna betűit. Ez a betű majd felével túlnőtt
a társainál. Arra gondolt, hogy ez a betű legalább olyan magas
mint a nagypapája. Emlékszik, hogy amikor az égbe emelte őt –
mert ők így hívták – mindenkinél magasabb volt. Sokszor álmodott
erről és álmában repült ilyenkor. Felette volt mindenkinek,
elérte a cseresznyét a fáról, orgonát tépett és még a
szomszéd kutyától sem félt. 

Az
utolsó „a“ betű mintha idegen lenne távol kapott helyett
barátaitól. Kicsi volt, úgy tűnt, hogy egyedül van pedig már
egy rajz és más betűk is voltak a lapon. Árva volt, valami
hiányzott. 

Ekkor
csöngettek. Franciska lépett be az ajtón és hozta a labdáját a
szokásos délutáni kalandozásra. Összenéztek, Franciska szeme
csillant az örömtől, hogy itt lehet újra. Lea nem reagált
elsőre. Máshol járt, talán valaki mást várt belépni azon az
ajtón. És tudatlanul de szívében már úton volt oda ahova nagypapáját küldte
nemrég. Ez is az ő titkuk. Letette
a ceruzáját, az ő szeme is csillogott és megölelte Franciskát.
Kiszaladtak a kertbe.

Megjegyzés: Filmeknél ezt pilotnak hívják. Próba adás. 

Én inkább csak egy falatnak, egy érzésnek hívom abból a nagy halmazból, szeretetből, megismerésből, utazásból, városokból ,emberekből és kalandból ami készül és íródik a fejemben és már lapon is van egy része.