Pálinka fesztivál egy kisfiú szemszögéből
2010 május 7. | Szerző: Bertrand
Sosem hittem az őszhajú, öregben aki fölöttünk éldegél pár kilóméter magasan és a nyaka elgémberedett már a folyamatos lefele nézéstől.
Mégis hoztam magammal valami hitet ebbe a világba amire pontos magyarázatot a mai napig nem találtam. Sejtem, hogy tudok valamit és tudom, hogy jól sejtem.
A nagymamám szomszédja elvitt egyszer egy misére. Nem volt előzménye, egyszercsak átjött hozzánk és a nagymamámmal lebeszélték, hogy menjek el. Nem volt ellenemre, 8 év körül járhattam és gondoltam most talán szerzek bizonyítékot a nyakfájós bácsiról. Hallgattam a papot, néztem az embereket és térdre ereszkedtem amikor ők is. A szöveget nem tudtam, nem énekeltem csak vártam valami hatást, vártam egy érzést ami belülről igazolhat. És nem jött. Akkor még nem voltam elemző típus hazamentem a kisautóimhoz és hagytam az ügyet annyiban..
Ma a pálinkafesztiválon ismét hitet tettem az élőzene mellett. A mézes ágyas megy csak annyit segített, hogy lazább legyek és énekeljem a barátaimmal a Kiscsillag számait. Ugyanakkor ma is megállapítottam, hogy isten létezik. Zenének is hívják és nem mindig látod őt. És egy pillanatban nem feltétlen szól mindenkihez.
Engem is csak kétszer szólított nevemen az este. De akkor Lovasi András szövegén, gitárján, a dobos ütemén, a közönség befogadásán keresztül több irányból és perceken át.
És beszélgettem vele úgy öt hat éves koromban is.
A vicces kérdésre,hogy – Neked nem volt gyerek szobád? csak komolyan tudok válaszolni. – Nekem nem volt gyerekszobám! 10 éves koromig míg elköltöztünk egy emberibb 3 szobás lakásba addig a szoba konyhás garzonban volt egy gyerek sarok a heverőmmel. Arra emlékszem, hogy minden lefekvésnél befordultam a fal felé és a takaró alatt összekulcsoltam a kezeimet és beszéltem valakihez. Ima volt de nem tudom felidézni, hogy miről szóltak ezek az esti kérelmek. És mivel nem tudtam hogyan kell tartani a kezeimet – újjaimat nyújtva vagy keresztezve ezért többféle képpen is imádkoztam nehogy elrontsam.
Az egészben az a különleges, hogy a szüleim nem jártak templomba, nem adtak eféle nevelést és semmilyen hatás nem ért ezzel kapcsolatban.
Amit most csak sejtek azt akkor még tudtam és minden este kapcsolatba kerültem vele. Ma angyaloknak, fénynek, felsőbb énnek próbálom nevezni őket és erőltetem a kapcsolódást. Azt olvastam bennünk is van, azt mondták mi vagyunk és azt hallottam minden egy tehát minden isten.
Mostanában esténként szeretek. Egy előjött ösztönből utolsó ébrenléti perceimben odaadom mindenemet szeretteimnek. A minden a jó gondolatok és az őszinte kívánságokból áll. Megint a fal felé fordulok és már tudom, hogy a kezeimet nem kell összeérintenem. Az álom nyelvét használom és ha éjszaka meggyőztem feletteseimet reggel új eséllyel ébredek…
Kis mell vs nagy mell
2010 május 5. | Szerző: Bertrand
Az
alábbi sorokat tegnap este kezdtem el írni de ama bizonyos
blogírónővel facebook chatbe keveredtem és később már nem volt
erőm folytatni. Ma viszont elolvastam az írásomat és szinte az
egészet újra akartam írni. Nem tettem, írtam pár mondatot a
végére….
… Ma
egész nap ezen járt az agyam. Találtam egy tök jó címet, ez
volt meg előbb (gombhoz a kabát) „csak“ ki kellene egészíteni
néhány mondattal. Hah, könnyebb téma eszembe sem juthatott volna.
Talán ha találkoztam volna mostanában élőben az írás tárgyával
most nem elmélkednék rajta. De hát tart még a cölibátus…
Bááár valamelyik este szükségem volt egy kis gyorssegélyre de
azért mert már az álmomba is belekeveredett a dolog. Ettől ez még
cölibátus? Biztosan…
Most
kotorászok az elmémben, hogy kivel, mikor beszélgettem utoljára
nőkről, mellekről. Nem lesz hihető de ilyen nem volt. Még a
legjobb barátommal sem jellemző az ilyesfajta részletesség de az
is igaz, hogy mostanában újabb gát szakadt köztünk és bátrabban
beszélünk bizonyos idáig nem érintett témákról. De valamit
azért mégiscsak összeollózok mert mindig van valami beszólás
kártyaparti vagy egyéb eseményen.
A
képek amik bevillanak a barátaimtól azok leginkább gesztikulációk
amik formázzák a mellett vagy a csipőt és közben valamilyen
élményről számolnak be felületesen. Több emlékképem nincs de
azért mégse dobjunk földet a témára inkább beszélek én és
fogadjuk el, hogy most sok férfi áll a hátam mögött és
egyetértően bólogat..
A
mell fixáció valószínűleg nem kinőhető „rendellenesség“.
Azért az tény, hogy kamasz koromban erősebb hatással bírt és az
évek gyűjtögetése közben ez fokozatosan enyhült. Álláspontom
szerint az összkép (most kizárólag a testi adottságokra
gondolok) sokkal fontosabb mint a mell mérete, alakja. Az összkép
nálam leginkább az ápoltságról szól. Az ápolt nő hordozza
magával azt a kisugárzást, tisztaságot és ártatlanságot
(lehet, hogy utóbbit már ritkábban) amivel létrehoz egy női
összenergiát bekapcsolva a férfi állandó ugrásrakész
fajfenntartó ösztönét.
Először
a hajat veszük észre – még messziről. A haj hosszúsága és
színe mindegy mert minden férfinak más és más jön be. De, hogy
viselője gondozza e azt azonnal észrevesszük.
Hányszor
megigézett engem már szempár és a mell méretére nem is
gondoltam. Csak néztem volna a szemeket szerelmeskedés közben. Egy
finom bőr – csak a tapintását vágytam, akár csak a karon. Derék
csipő együttes – csak megleshetném őket ruha nélkül.
Sokszor
a mell méretére még gyanakodni sem tudunk mert okosan
megfontolásból el van rejtve. És van amikor nem kérdezik meg,
hogy mit gondolsz róla csak úgy ott van, kirakva éppen csak
takarja valami. És beszélgetés közben mantrázod magadban, hogy
„nem-nézek oda…“ és talán még sikerül is csak nem
emlékszel miről beszélgettetek.
Nem
volt még szerencsém szilikonhoz, különösebben nem is vágyom rá
és hiába áll elém valaki ilyennel csatát még nem nyert.
Persze attól még lehet szeretni a műcicit… Semmivel sincs baj
bizonyos kereteken belül. A pornófilmek, a reklámok, a televízió
mint nagy testvér megmondja a tutit és csak a mell vagy esetleg egy
tökéletesnek látszó babát kínál szinte mint egyetlen
lehetőséget a férfiaknak. Megvagyunk véve a szexel. Szexuális
vágykeltést felhasználva adnak el nekünk ételt, italt, autót…
És a többség ezt megeszi aztán csak baja lesz… Frusztrált nem
kapja meg a reméltet a vágya tárgyától vagy ha belefut egy csini
lányba aki olyan mint a tv-ben sem hoz beteljesülést. De most
eltértem a tárgytól..
Szóval
a férfiak akiknek csak a mell számít és több mint 20 évesek
részvétem. Kicsi
és nagy egyaránt tud örömet okozni főleg akkor ha észrevesszük
a többi zónát is ami hasonló erővel bír. A nők és férfiak
is elvannak a saját kis csapdáikkal. A nők egyenes hajú tagjai
lehetőleg minél göndörebb hajat, a fürtösök szögegyenes, a
kevés hajú dúsat, az oroszlán sörényű ritkább hajat szeretne.
És gondolom ezt a mell mérettel is el lehet játszani. A férfiak
csak a szerszámmal foglalkoznak azon belül is csak a nagyobb felé
törekednek, a hajjal kevésbé. Amikor meg elolvassuk az ellenkező
nem kijelentéseit, hogy valójában mi fontos egymásban azt mégsem
haljuk meg, továbbra is elégedetlenkedünk. Biztos azért mert
sokat nézünk TV-t!?
Nem
folytatom mert itt elágazik az út sokfelé az önbizalom, a
szégyenlősség az öltözködés,a divat a plasztika és az
elvárások irányába. Csak szerettem volna hírül vinni, hogy a
mell mérete nem oly fontos és perdöntő mint ahogy ezt
képzeljük…
A következő
2010 május 3. | Szerző: Bertrand
Köszönöm Lonely, megtörted a csendet. De még most is félek, hogy amit leírtam esetleg másképpen hatott mint amit az érzékeim céloztak.
Az az igazság, hogy nagyon élveztem megírni azt a kis történetet csupa jó érzéssel voltam tele azokban a percekben.
Túl személyes, érthető? Még csak le sem hülyéztek egy kommentben… ezért aggódom, hogy nem kellett volna belevenni az olvasót…
No hát a következő írásomban vissza szállok majd a földre de már előre fogom a fejemet és még gőzöm sincs pontosan mit fogok írni csak azt tudom, hogy a női mellről elmélkedem majd. Dupla vagy semmi…
A férfi aki szerette a nőket – Bertrand Morane
2010 május 2. | Szerző: Bertrand
Túl a harmadik X-en a blog bejegyzések számát tekintve, bár korban is nemsokra a krisztusitól, Goldie kommentelő hatására érdemes pár szót váltani és kibeszélni a blog címét. Az eredeti filmet C választotta nekem és azt mondta, hogy ezt vegyem meg mindenképp. C filmes családban nőt fel és maga is dolgozott a televízióban, filmekben és nagyon sokat tud a filmművészetről. Nagyon szerettünk moziba járni és a kapcsolatunk elején volt, hogy heti 2-3 alkalommal is moziztunk. Neki a szakmája és a film szeretette miatt volt fontos, nekem pedig a fantázia világom kiszélesítésére és a történetek alapjaiban rejlő millió lehetőség megismerése miatt. A mozi még most is fontos számomra de sokkal kevesebbet járok. Szeretem az illatát, a fényeit és ha csak elmegyek egy mozi előtt szerelmes leszek. És így van ez a nőkkel is… volt..?
A filmet együtt néztük meg C-vel és nagy hatással volt rám. Akkor még akadoztam az írással, folyton helyet kerestem magamnak. Kávézókban fészkelődtem és itt-ott még jól is éreztem magam, néha jöttek is a betűk egymás után. De otthon, egyedül sosem ment. A film nézése közben lehetséges, hogy eltűntem és a dobozban fehér ingben,cigarettával a számban és sötét hajjal Bertrandá változtam. Értettem őt, bár vele ellentétben engem nem bántott meg egy bizonyos nő, egy nagy szerelem. (Bár ha már így belemegyünk nekem is van anyukám…és milyen érdekes, hogy ma anyák napja van…)
Bertrand magányát felismertem magamban. Ez a magány első gyermekkori eszmélésem óta velem van és azt hiszem a megismerések amiken mostanában átmegyek már tompítják keserű ízét és fel-fel bukkan egy kis édes hullám is.
Bertrand őszinte a filmben de valahogy másképp mint én. Én túlbonyolítom és túlbeszélem azt ami neki a lényéből fakad. Biztos számít a kor is amikor a történet játszódik. Én abban az évben születtem amikor a film készült.
Mostmár akárcsak a filmbéli férfi otthon írok. Legtöbbször csendben, néha zenét hallgatok valamikor nevetek egy mondaton, valamikor könnyes a szemem és ráz a hideg és van, hogy megizzadok egy írásban. A legjobban a ditkálást szeretem. Ez az állapot hasonlíthat ahhoz mint amikor a zenész improvizál. És érdekes mert nemcsak a könyvemben, hanem a blogjegyzet közben is előfordul a diktálás. És ezért vétek annyi helyesírási hibát. Olyankor gépelem amit hallok és nem törödőm a nyelvtannal. Tehát a diktálás egy olyan állapot amikor az érzelmeim és az intuícióm kapcsolódik valami magasabb rendűvel és üzeneteket fogad.
Ma is Bertrand vagyok, szeretem a nőket de nem vagyok mániákus. A legjobb beszélgetéseim, gondolataim velük és általuk születnek. Írok nekik és beszélgetünk.
Bertrandnak megjelent a könyve. Ő kapcsolatairól és a nőkről írt. Azt nem tudtuk meg, hogy milyen sikere lett…
Én is szeretném befejezni amit elkezdtem…
Novella arról amit utoljára diktáltak nekem és egy kis köszönet az olvasónak…
Az utolsó óra
Szia, Bertrand vagyok – mondta a férfi. Ő pedig C. – Tudom válaszolt nyugodt hangon a nő. Engem De_Angelinanak hívnak de ezt bizonyára tudjátok. Igenlően bólintottak, miközben mindhárman a helyet nézték ahová kerültek. Egyikük sem tette fel a kérdést arról, hogy most hol vannak merthogy pontosan tudták ugyanúgy ahogy bemutatkozás nélkül is tudták egymás nevét. Csak éppen nem volt neve a helynek. – Nézd, ott jön Kler örült meg a nő egy újabb ismerőst felismerve.
Kler lassan közeledett, még csak most érkezhetett, nézelődött néha megállt, hogy betudja fogadni az újat. Ahogy közeledett egyre légiesebbnek tűnt. Valamit hozott magával de amire odaért hozzájuk az eltűnt. Most már négyen várták a jelet. Hirtelen a semmiből egy kislány szaladt el mellettük. Fiatal lélek volt, nem felidézhető tekintete csak a tisztasága ami jelen volt. Körözött mellettük egy sosem látott gyerekjátékkal néha mellettük, néha távol tőlük. – Szosszke. mondta ki a kislány nevét Kler majd megsimogatta a hosszú haját.
-Geneviéve Fontanel. mondta nevét egy újabb ismerős. -Nem láthattok de itt vagyok Alfal együtt. Nem tudtunk elmenni az elöző csoporttal, meg kellett várnunk benneteket.mondta Alf. A két hang minha egy helyről érkezett volna és körülvett mindent. Érezték egymást. Silver érkezett, ruhája a fehér színhez hasonlított, áttetsző volt de nem engedett belátást a ruha alá. A ruha súlytalan és át volt itatva egy soha nem érzett illattal.
Egy egész csoport érkezett meg hozzájuk. Ugyanabban a fehéres ruhában amiben Silver volt és amit mostanra ők is magukra öltöttek. TopSecret és Lonely vezette őket, kézenfogva jöttek, olyan volt mintha sokadszorra csinálnák végig ezt a szertartást.
– Az utolsó óra, ez az?kérdezte PrettySüti. Szemei tele voltak, meghatódott de a többiek közelsége nyugalmat hozott rá. Fogjátok meg egymás kezét kérte Gatita barátait. Mintha szereposztás szerinti színházi próba lenne mindenki odaállt a saját jelére. Gatita mégegyszer belenézett mindenkinek a szemébe. Rámosolygott Bertrandra is. Amikor elkapta Silver tekintetét a bátorság szót hallotta, de ez már belülről jött.
Még jelen voltak de többet nem beszéltek.
Bertrand kiállt a körből. Repülni akart de rájött, hogy már régen azt teszi. Goldiet melegítette valami ismerős érzés ami végigment mindanyijukon.
Még nem mehettek, várniuk kellett bár ezt a szót már nem ismerték. És nem létezett többé a fáradság, a szomorúság sem. Nem tudtak beszélni de ezt úgy érezték mint felesleges végtag ami akadályoz és amibe csak megbotlatni lehet.
Egyre többen lettek, mind ismerték neveiket. A hangok már másmilyenek voltak, füleik nem fogták őket csak belül léteztek és ahogy többen lettek, úgy lettek hallkabbak, érthetőbbek.
Lassanként a hangok is megszűntek. Színek voltak, millió tartományban. Az eddig ismerteken túl mutatták meg magukat és elhozták az utolsó tanítást. Erre várt mindenki. A kicsit nyugtalanabbak is most már át tudták adni magukat.
Szemeik becsukódtak, nem nyíltak többé de ott volt előttük a szivárvány anyukája. Kapcsolatuk teljesedett, már csak kezeik amivel fizikailag kapcsolódtak emlékeztettek valami távolira. Az utolsó emlékek repültek fel, minden amit valaha megérintettek kezükkel, minden amit tapintottak, ami megszúrta, bántotta őket. Szüleik, gyermekeik, férjük és feleségük emléke puhává, meleggé fort össze. Az utolsó érzékük is eltűnt.
Most teljes a csend, születnek valahol, eggyé válnak, újra kezdenek és választanak. Felmennek, megpihennek de nem egyenként hanem együtt.
Visszatértek…
Köszönöm minden kedves olvasómnak és kommentelőnek az eddigi kitartást.
Nem maradt ki senki, mindenki ott volt a körben, csak nem ismerem a nevét. De ott már tudni fogom:)
Bertrand
Ui: a heJesírásért bocs, még lesz belőle:))))
Az alapkő letétel és az őrült professzor masinája
2010 április 28. | Szerző: Bertrand
A
templomot úgy képzelem el, hogy könnyűszerkezetes elemekből fog
állni. Így gyorsan lehet felépíteni, lebontani, háború esetén
sem kell félteni és így nem az lesz az igyekvés tárgya, hogy az
utókor zarándok helye legyen. Nem unokáinknak hanem magunknak
építjük. Unokáink csak a remélt hozamából örökölhetnek de
ez most nekünk épül és az építkezést még ma elkezdjük.
Megismertem
egy tudóst akivel közösen megterveztünk egy gépezetet ami ma még
akkora mint egy tehereautó de japán másolóink
biztosan töltő toll nagyságúra kicsinyítik hamarosan.
Ez
a szerkezet lesz hivatott scannelni a templomba belépőket és
összesen egy gomb lesz rajta, felirat nélkül amit mindenkinek
magának kell megnyomnia. A kabinba belépve az egyed kisugárzásának
megfelelő hang és szín képek fognak megjelenni és hullámba
kerülni az illetővel. A gépezet átvilágít és egyedi üzenetet
készít az átélőnek amit nyomtató hiányában (nem fért be a
gépbe) nem papírformátumban hanem gondolatként kapunk meg.
Mellékhatásként
a gyomrunkban jelentkezhet a leginkább gyermekkorunkban észlelt
tünet ami valami kedves csiklandós érzetet kelt belül. Ugyanakkor
előfordulhat de ja vu és érzékenyebbek öröm könnyeket
ejthetnek.
Ellenjavallat:
Nincsen de aki még nem készült fel a változásra és lelke kapuit
még résre sem merte kinyitni az elvesztheti késztetését a
belépésre valamint a gomb megnyomásra.
A
templomba belépőknek feltétlenül gombot kell nyomniuk mert a bent
tartózkodás feltétele az áldozat vállalás amit a masina
üzenetének értelmezése után meghozunk.
Kezdetben
a gépet 6 havonta lehet használni. Egyedi elbírálás alá eshet
az a személy ki feladatát komplettálta hamarább mint 6 hó és
készen áll újabb isteni tervének a megvalósításához.
A
prototípus gyártása megkezdődött és várhatóan a templom
átadásának napjáig elkészül.
A
templom üzleti tervét a közösség fogja összeállítani és
akáclapokra vésni,hitelesíteni. Egyenruha, színek, logo
bizonytalan, szükségességét még vizsgáljuk. Felvételt bárki
nyerhet és a „rend“ tagja lehet, feltétel a sikeres gomb
nyomás.
Az
új elmélet bízik találmánya sikerességében mely valódiságot,
teljességet, tiszteletet és egy új minőségű összetartozást
hozhat.
A
nemek aránya 50-50 egységben képzelendő.
Az
építési terület: Kerekerdő a forrástól nem messze, a tengertől
kicsit távolabb, a rét szomszédságában éppen a hegyek lábánál.
Az
épület átadása: feltétlenül 2012 előtt!!!
Jelentkezési
határidő nincs, sem levél cím, vagy telefonszám. Hely hiány
elképzelhetetlen.
Emailekre
reagálok az épület materializálódásáig virtuális találkozók
lehetségesek.
Földbolygó,
2010.04.28.
Bertrand
és a Professzor
És
most más:
A
templom csodájáig igyekszem a mindennapokban lubickolni. Na jó ez
nem igaz. Örülgetek, a lubickolás marad a konditerem wellnes
részlegében…
Tegnap
arra jöttem rá, hogy idén az egészségesen töltött óráim
száma lassanként kisebb mennyiségben lesznek a beteg vagy
betegszerű óráim számánál.
Tudom,
hogy ez lemorzsolódáshoz vezethet de feltétlenül írnom kell róla
– ugyanis más lehetőséget nem tudok elképzelni–, hogy vajon ez
a tartós állapot miért van? A bekiabáloknak mondom, hogy nem a
túlhajszoltság, nem a kevés alvás vagy a pénzhiánytól való
rettegés hat rám. Azt mondják, hogy rezgésszintet vált a föld,
váltunk ( legalább is kellene) mi is és, hogy ez jár mindenféle
testi tünettel.Ki-ki érzékenységének megfelelően bírja az új
taktust és az új tempót és van aki inkább elmerül a vészt
jövendölő anyagban és hajtja szekerét és lovait kimerítve a
szakadéknak. Mert a tempó már rég nem a 16órai munkáról, az
elfoglalt vagyok és program van, sok a gyerek nincs időm, új
iskolába iratkozom és több vas a tűzben állapotáról szól. A
tempó kizárólag a belső univerzumi ritmusunkról, az érkezés
előtt vállalt feladataink beteljesítéséről szól. És a rossz
hír, hogy nincs megúszás, bármennyire is összetöpörödük és
játszuk az észrevétlent a big brother saját magunk vagyunk és
fentről késztetjük végtagjainkat, cselekedeteinket. És az ego
amivel baj nincsen csak akkor jelent veszélyt ha felsőbb énünk
útjába áll. Szóval tüzel a fejem de nem vagyok lázas, más
állapotban vagyok. És érdekes, hogy ez megint a hétfői második body
art edzés után jöt elő. És emlékszem múlt héten az első után
is kedden,szerdán másképp voltam. Az amúgy mindig hideg kezeim az
óra után több órán keresztül forróak voltak. A testem reagál a
sokkal több mint mozgásra…
Ezerpárszáz
kilóméter…
Láttuk
egymást, és most várunk. Úgy mondják póker nyelven, hogy ki
beszél először. Becenévből valódi név lett, álomképből
igazi. Férfiként nekem kell lennem az első felszólalónak főleg
ilyen szűk körben. Nem rajzoltam profilt ezért nincs meglepődés.
Nálam..Lehet, hogy nála igen.. Szóval az a helyzet, hogy nincs
helyzet. Nem lett több, sem kevesebb. Még mindig azt érzem ami az
írásában érintett. Viszont megerősített, hogy a néma képek
számomra keveset árulnak el. De ez az én hiányosságom. Írásban
jobban látok, élőben jobban hallok. Láttam, hogy sokat mosolyog.
Ez viszont elengedhetetlen pótszerem és kiegészítőm mert én
inkább belső nevető vagyok. És a humorom kevés helyre talál be
pedig nem bántó vagy kegyetlen. És máris árulkodom magamról.
Nem búval bélelt csak inkább gondolkodó. Most várok és figyelek
mint a cicák a kertben…
Annie
Hall
Csak
a moziból ne kés kérlek. Bárhonnan lehet, megvárlak, sőt kés
el mert az olyan izgalmas. De ne a moziból. Én valójában csak a
filmelőzetesek miatt járok moziba. Az olyan ráhangoló, még akkor
is ha csak 10-ből 1 film tetszik meg.
Szóval
ebben hasonlítok Woody Allenre és tegnap moziztam. És pontosan
értem a mozis jelenetét és ezen nagyon nevetek….
Ház a tónál
2010 április 26. | Szerző: Bertrand
Számomra
misztikus de a realistábbak szerint inkább informatikus az a
probléma ami a hétvégén a blogomban előállt. Szerettem volna
egy rövidke bejegyzést tenni és helyzetet jelenteni mi is történik
Balatonon velünk a fiúkkal a folyó borsörrövidésezmegaz között
mindezt mobilról a netre és az alkohol bátorítása mellett coming
out-t mívelni. De ez nem így lett (talán jobb is így) mert hiába
írtam meg a fogalmazványomat ez nem jelent meg. Mindösszesen egy
komment fért bele egy lánynak….erre még vissza térek.
Szóval
péntek este futott be az izgatott tekintetű férfiakkal megrakott
kocsi karaván Siófokra. A gyülekező egy szezonra éhes büfé
jellegű vendéglátó egység előtt volt. Akkora örömmel töltött
el bennünket, hogy együtt leszünk egész hétvégén, hogy ezt
három kör Jager, sör kombinációval hitelesítettük. És
innentől beszélhettünk üzemi hőmérsékletről. Képszakadás
seninél nem állt elő de az első „kiszálló“ hajnal kettőkor
volt. Üvöltő zene és teli fények mellett a nappaliban bealudt
barátunk. A veleje kb ötig játszotta a pókert. Nekem ezen az
estén sem jöttek a lapok…
Másnap
vendéglátónk szabad foglalkozást kiáltott míg ő a vitorlás
hajóját csiszolta és lakkozta. Én leszakadtam a mezőnyről és
fakultatív programként kisétáltam a Balaton partra és leültem a
házi feladatom elvégzésére. Magamnak adtam fel a leckét egy
Márai kisregény elolvasását. Minthogy mostanában az írás
foglalkoztatt a legjobban és ezt szeretném ügyesíteni ehhez pedig
olvasnom kell minél többet így szombaton a Mészáros című
regényt tettem magamévá.
Egy
kisebb mólon kezdtem az olvasást,de miután kényelmetlen lett a
testhelyzet átültem egy bácsika mellé egy padra szemben a tóval.
Miután túl voltam az olvasáson vette kezdetét az élmény
emésztése. Igazából mára lett csak teljes képem a könyről…
És így van ez más dolgokkal is. Ez lassúság ugyan de pontotsabb
mint a rögtön kinyilatkoztatás. Aztán (nem vagyok hülye) de
gondoltam beszélgetek pár szót a tóval. Volt valami megható
abban ahogy ott ülhettem előtte. Jöttek bringások, szerelmesek és
magányosok, csendben lévők és hangosak. És volt aki észre sem
vette mi mellett halad el. Persze nem kezdtem hangos párbeszédbe a
vízzel olyan szinten én sem gondoltam komolyan a beszélgetést
csak úgy vártam valami hatást. És akkor megszólalt de belülről
jött a hang. Nem mondott semmit csak a tudtomra adta. És akkor
nagyon tiszteltem őt aki megengedte, hogy vele töltsek két órát.
Nem zavart engem, hullámai rendkívül halkan érkeztek meg a
partra. A tanítás mit aznap kaptam érkezett egyszer a
papírlapokból egy ember lenyomatából mint szellemi töltés és
érkezett a mindenségből a bölcstől kinek már nem kell beszélnie
ahhoz, hogy megossza velünk tudását.
A
kölcsönkapott farok avagy Mercedes SL500
Szintén
szombati az eset de már kora este történt amikor a bográcsban
lévő alkotók épp puhulni kezdtek én meg az ételre várás
közepette megvizslattam a kertben álló egyik barátom autóját. –
Próbáld ki! szólt hozzám és már ment is a kulcsért. Mondtam
neki, hogy nem fontos de ő indítozott és nyomta a millió gombot.
Ablak le, tükör ki, tető nyílott és még néhány elektromos
mutatvány után ott mormogott előttem egy mély bordó kabrió és
kért fel egy táncra. Alap esetben ezek a dolgok engem nem
gerjesztenek fel de egyéb elfoglaltság híjján beültem és
nekivágtam a sétakocsikázásnak Siófok utcáin. Végig mentem a
belvárosban,a parttal párhuzamos úton, a platán soron és a híres
Batthyány utcában is. Megnéztem, hogy nyitva van e már kedvencem
a Jókai kert ahova tavaly nyáron többször is betévedtünk
élőzenére.
Én
nagyon szeretem a saját kis Citroenemet és bíz ehhez azok a nők
is hozzájárulnak kikkel néha összenézünk a volán mögül de
itt és most ez a Mercedes 90-10 arányban inkább férfi látogatókat
hozott. Fiatal és meglett férfiak nyaka egyaránt tekeredett ki
kölcsökapott extra méretű péniszem láttám.
Biztos
azt gondolták, hogy ha ilyen nagy az autóm, akkor ilyen nagy a
szerszámom is. Ez az amit a férfiak gondolnak. Ugyanis ők tudat
alatt egyesítik nemi szervüket és köbcentijüket. Vagy inkább
szeretnék,pótolják. Alattam mint barátaimtól megtudtam 5000 ccm
dolgozott ami nem kevés.
Nekem
nincs ekkora autóm és a méreteimet sem tudom. Persze volt, hogy
már rá kérdeztem és megnyugtattak de hát a nők úgyis
mindenkinek ezt mondják.
Tehát,
hogy veszek e egyszer ilyen autót azt még nem tudom. Ugyanúgy azt
sem, hogy most kicsi vagy nagy van nekem…
És
még egy mondatot ide. Jó volt egyedül a verdában, éreztem valami
szabad illatot de mégis amikor a melletem lévő ülésre néztem
elképzeltem egy utitársat.
Mese
az utitársól, az egyedüllétről és a coming out-ról
A
nőnélküliség most minden erőfeszítés nélkül működik. A
szépen lassan felálló és kialakuló életritmusom a meleg napok
beköszöntével egyre biztosabb talapzaton áll. Van részem még
gödör állapotban és nem minden perc vidám és arra is rájöttem,
hogy ha barátommá fogadom a hétvégét és a sötétséget akkor
nem délibáb amit kergetek hanem igenis létező lehetőség. Persze
odalentről félre nem érthető impulzusok jelzik, hogy tétlen
alfelem elütné az időt valamivel.
Amíg
nem hoz rám lázat a dolog ezzel most nem foglalkozok. Vagy találok
rá megoldást úgy, hogy ne generáljak újabb bajt.
Azt
lehet tudni, hogy mielőtt látogatást tettünk volna ezen a
bolygón valami teljesebb létezők voltunk és a vám amit fizettünk
azért, hogy itt lehessünk az a meghasadás volt. Ebbe most nem
megyek bele- szerintem a könyvemben fogom kidolgozni – Viszont én
ebben a pillanatban egy földi meghasadás szerűségű állapotban
tétlenkedem és élvezkedem egyidőben.
A
cím félreérthető angol kifejezése nem arról szól, hogy most
bejelentsem én is a szőrősebb neműeket szeretem hanem arról,
hogy pár hasábbal arrébb belekeveredtem egy Ház a tónál című
történetbe.
A
Ház a tónál (Sandra Bullock, Keanu Reeves) film legjobb barátom
egyik kedvence és picit megmosolyogtam őt ezért a favorizálásért.
Nem emlékszem milyen körülmények között de egyszer én is
belefutottam a filmbe. Mint könyvkészítő egyre jobban érdekelnek
a történetek így nyitottabb vagyok a befogadásra. Nem emlékszem
a film hatására csak a történetre ami óvatos párhuzama az
ezekben a percekben is zajló történetnek ami egy nő és köztem
megy végbe. És most hasadok mert egyik részem megszállotként
üldözi az egyedüllétet és a legbiztosabb pontok számomra most a
hadsereg, a férfi gőzfürdő vagy ezek hiányában egy fiú buli
lehet. A másik felem pedig szeretne megismerkedni vele de előtte
részt venni ebben a nem mindennapi keringőben hol a szereplők
energiáikat csak betűk formájában küldik egymásnak. És, hogy
miért Ház a tónál? Mert a távolság ugyan legyőzhető és nem
kell időt lépni a viszontlátáshoz sőt a megoldást is tudjuk de
éreztet egy olyat amit csak elődeink élhettek át technika
hiányában. A betűk erősítik fel nem használt érzékszerveinket
és minden betűnek és írásjelnek nagy jelentősége van. (az én
sok helyesírási hibámnak is)
És
gyanítom, hogy páran már nevet is tudnak (ugye sicc?) de ez még
ideig óráig féltitok marad.
Szóval
az a helyzet, hogy ez nem játék. Most már mint tapasztaltabb
szerető tudom, hogy súlya van annak a léleknek amivel kapcsolodóm
legyen az bármilyen messze. És az a parányi lélek is kiegészítést
szeretne de amikor kitárja magát sérülékenyebb lesz. A zsetont
bedobtuk, az automata elindult de a menet végét mi döntjük el. A
merciben pedig ott volt a helyed…
Képi
világ és hangok nélkül ugyanakkor fennáll a veszélye a
csalódásnak a túlhúzott fantáziánk zaboláltlan vágtája
miatt. Magyarul itt is van tét és kockázat.
Itt
az előzetese filmnek:
http://www.port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=78734&i_city_id=3372&i_county_id=-1
Tehát
részünkről a balatoni szezon megnyitva. Egyelőre a holnap sem
biztos de az alap tervek szerint sokszor fogom meglátogatni
tengerünket egy kis vitorlázásra, jóérzésre, zenére és finom
falatokra a nyáron. És, hogy a nyári bejegyzéseim egyes vagy
többes számban lesznek………………
Ja
igen a póker nem nekem van kitalálva. A kártyában nincs
szerencsém..
Haverok, buli, fanta
2010 április 23. | Szerző: Bertrand
Mielőtt
kibontanám a cím mögött meghúzódó és várható eseményeket
egy kis kitérőt teszek.
Nemtudom
hány nap, hány óra és hány perc telt el a fogadkozásom óta,
nem mérem a távolságot. Mindenesetre kiválóan érzem magam. Ma
különösebben nem hatottak rám a tavaszi szempárok, a szoknya
alól kivillanó formás lábak, ringó csipők, sejtető derekak sem
pedig este a konditeremben nem figyeltem fel az új arcokra vagy a
taposógépen izzadó természetekre. Vajon miért? Tettem fel az
aggasztó kérdést. Ugyanis elárulok egy titkot. Tavasszal a
férfiak (telefon)beszélgetéseinek jelentős része arról szól,
hogy: -Te, hogy bírod ezt? Hol voltak ezek eddig?(elnézést az
ezekért) vagy – Én már most kész vagyok, hogy mi lesz itt nyáron.
És közösségi helyeken is gyakran kapok el hasonló mondatokat.
Tehát az egyre csökkenő ruházat mennyiségét a téli álomból
ébredő maci fiúk nagy lelkesedéssel szokták fogadni. Én pedig
aki a tavasz örvendje mellett még kiemelt rajongója is vagyok a
szebbiknek ma érzéketlen voltam. De vissza a fonálhoz.
Verzió
„A“: az elmúlt hónapok megviseltek, tudatommal kikapcsoltam
receptoraimat és valamiképp kiidegeltem ezen területet. Ez akkor
rossz hír, hogy ha nem tudom visszafelé is megcsinálni ezt a
gyakorlatot és így maradnék. De bíztat a reggeli jelenség ami
még fenn“áll“.
Verzió
„B“: rájöttem, hogy nem a saját utamat járom hanem a hasonló
szabadsorsú – vagy rosszabb esetben kapcsolatban élő-
eltévedettek ösvényén bandukolok kik inkább vágyaikat
félreértve kukijukba pumpálják az összes lehetséges produktumukat
elfecséreleve tehetségüket kétségbeesett életükben.
Érthetőbben:
energiaelosztás!!!Szeretkezzünk de ne ezt gondoljuk a teremtés
egyetlen lehetőségének.
Summa
summarum: azt hiszem érdemes egyvalakivel megosztanom amim van és
ami igazából nem osztható. Most őt várom…
És
egy ötlet, nem nevezném tanácsnak, hogy senki se kérje ki
magának:
Ne
várj csak hidd, ne hívd csak bízz! Már megírott csak szemmel
akarjuk látni a papírt amit tinta és kéz nélkül már sokkal
korábban aláírtunk…
Haverok
Lehet,
hogy a barátok szót kellene használnom de ezzel a szóval ugyanúgy
bajban vagyok mint a szerelem szó értésével. Azt mondják, hogy az ki a
bajban velem van. Lehet, de én azt tapasztaltam, hogy az a barát ki
együtt örül velem a sikereimnek, gyarapodásomnak és az irigység
árnyéka sem fedi. Nekem egy ilyen van, sajnos pont ő nem lesz ott.
Holnap indul egy hétvégi fiú kaland Balatonon az egyik haverom
(barátom) házában. Várhatóan 5-6 fő fog lelkesedni és all in-t
tolni egy-egy jónak ítélt lapnál. Összefognak keveredni a
nappalok és éjszakák, várhatóan újabb agysejtek halnak hősi
halált a magyar tenger tanúskodása mellett és még az is lehet,
hogy a helyi gésák nem várt hétvégi bevételre tesznek szert. Én
mint a csapat megfejthetetlen jelensége csak annyi tervvel megyek,
hogy sikerüljön lelazulnom és ledobjak pár lelki kilót. Mondanom
sem kell nő nélkül.
Buli
A
várakozások nem hiába valók. A tapasztalat szerint a buli mindig
összeáll. Van kinevezett szakács aki a bográcsban szereplő
alkotókból remekel valamit. Van egy gitárosunk akivel tavaly
felvertük Horvátország egy jelentéktelen szegletét.
És
itt álljunk meg! Az a szeglet fontosabb nekem mindennél. Talán nem
is írnék könyvet ha nem ismertem volna meg azt a kis várost ami
mellett tanyáztunk.
Szóval
énekelünk, gitár kísérettel de ezt váltja a cd is. Van úgy,
hogy 24h zene. Itt tényleg a feje tetejére áll éjszaka és
nappal. Szegény srácok, mennyi feszkót kell kiengedniük…
Fanta
Helyett,
sör, bor , pálinka vagy pálinka, bor, sör és ezek lehetséges
kombinációi.
Ha
lesz net adok életjelt ha nem akkor pár nap szünet lesz. Nem is
árt biztos sok már belőlem:)
A
fiúkról eszembe jut egy kedvenc számom. Ők ismertették meg
velem. Most gyorsan meg is
halgatom…………………………………….. Megtörtént és
most megosztom.
http://www.youtube.com/watch?v=O3wWfFHf674
Kár,
hogy nem én írtam a szövegét.
És
a végére aki még bírja egy részlet a Tao Te Kingből Weörös
Sándor fordítása
Aki
tudja férfi hatalmát, mégis őrzi nő lágyságát hegyig ér a
világon
Aki
hegyig ér a világon, az erényt el nem vesztette, csecsemő marad
örökre
Aki
tudja fehérségét, mégis őrzi feketeségét példa a világon
Aki
példa a világon az erénnyel összeillő, állandóhoz visszatérő
Aki
tudja dicsőségét, mégis őrzi rejtettségét, völgy a világon
Aki
völgy a világon erényben lesz tökéletes, egyszerű és
természetes
A
természetes elhal, eszköz lesz, erő, a bölcs él vele így lesz
vezető
Ezért
a rendhez nem kell a had ereje
Azt
mondják a titok addig titok míg egy ember tudja. No most már
legalább ketten tudjuk…
A kis vakond nadrágja, a földalatti hullámvasút és az útelágazás
2010 május 11. | Szerző: Bertrand
A mélykék lesz az egyik szín az idei nyáron. Egy kék úgynevezett belebújos velúr cipőre bukkantam a múlt héten… És aztán felajánlotta magát egy ugyanilyen színű nadrág is finom, könnyű anyagból. Amikor a nadrágot vettem végig a fejemen volt a fülhallgatóm mert pár napja hívtak a rádióból hogy leadják a velem készült riportot és ez pont egy ruha üzletben ért utol. És jött a szignál, felkomferálták ki következik. Leültem az üzletben egy kanapéra és meghallgattam magamat. Nem szeretem visszahallgatni a hangomat, azt sem szeretem amikor visszhangzik a telefon beszélgetés közben és hallom amit mondok. Most mégsem zavart. A riport után felpróbáltam a nadrágot és már a próbafülkében hívott C, a húgom és a barátok akik nem kevésbé várták a szereplést…
No ekkor volt a hullámvasút a tetőpontján. Ugyanis rájöttem, hogy a belső vidámparkom beújított egy hullámvasutat és most utaztat rajta kéretlenül egy pár napja.
Nem élvezem mégis az a jó benne, hogy nem időzöm sokáig a mélyponton, ugyanakkor a magaslat sem tart sokáig. Persze rugalmasságra szükség van ehhez a művelethez. Aztán jó lenne kiszállni egy ponton mert ez még a legedzettebbeket is próbára teszi. A földrengés utórezgései váratlanul és ritmus nélkül ráznak rajtam még egyet-egyet. És a túl sok gondolkodás megtudja háborítani az embert, főleg ha jól érvel az érzésekkel szemben. Mert az érzések nem érvek hanem belső hullámok amik szinkronizálnak bennünket.
Úgy hiszem könnyebb azoknak akik kiszeretnek a párjukból, akár megutálják őket (bár ez ellentétes rosz reflex lehet) és szívükből is kiutasítják de azok kik karmikus láncot akarnak földi közegben bontani hihetetlen nagy feladatuk van. Az én/mi feladatunk is ilyen volt. A logika elhullott és helyette a belső iránytű jeleit követjük, útelágazáshoz értünk csak már elfelejtettük azt, hogy amikor találkoztunk akkor is két út egyesült. Egy időre. Az útak végtelenje pedig sok találkozást hordoz, rengeteg metszés pontja van, egy ideig együtt fut aztán ismét elválik. Van amikor az akadály amihez az út érkezik két ember feladványa és a megfejtéséhez mindkét emberre szükség van. És van olyan rejtvény aminek kódja és kulcsa az egyben van benne és ekkor kell búcsúzni.
Félreértjük és félre akarjuk érteni a feladatainkat mert így bújunk ki a felelősség alól. Emberek együtt vannak mert nem őszinték magukhoz, egymáshoz. Kapcsolatuk kimerült, minden lehetőségüket megpróbálták, jobb esetben véghez vitték, rosszabb esetben kudarcot vallottak közös történetükben de a félelem mégis egyben tartja őket. De így csak terméketlenné válnak pedig mind maguknak mind pedig a világnak szüksége van erejükre és szeretetükre.
És van a másképp gyáva, megfutamodó ki az egyértelmű leckéjét mással akarja megíratni ő pedig kibújik és egy könnyebb útat választ.
És én biztos vagyok benne, hogy mindenki érzi, hogy útja meddig tart és sorsa hova rendeli őt. És én is érzem. És követem a belső hangot, pedig logikám oldalakon keresztül képletekkel bizonyít ennek ellenkezőjéről.
És az utamon vagyok, de lépteim még határozatlanok és talán háttal is megyek, hogy visszanézhessek. De így is távolodik csak közben marcangol is. Meg kell fordulnom…és most megint sírok..
….ma írtam valakinek aki egyébként segít most nekem és azt írtam, hogy szamuráj szeretnék lenni. Hallom a sorsom szavát amikor erre gondolok de ahhoz hatalmas erőre és hitre van szükségem. És érzem az erőmet és bírom a terhet is. Kell e szeretnem valakit újra, becenevet találnom neki, meglepni valamivel aminek tudom, hogy örül? És szeretném e viszont? És az a kapcsolat vajon isteni ajánlással lesz megáldva?
Ha az útat kérdezem azt mondja most semmiképp. Nagy feladat előtt állok , nem egy hanem többhöz kell eljuttatnom a bennem lévőt.
Most nem lennék jó partner és nem a hűség miatt. Nem tudok általános szabvány szerinti szerető lenni. Ha van nő akivel dolgom van most, akkor ő szamuráj lány…
Azt hiszem a hullámvasút jelen pillanatban a földalatt van – nem azon a helyen ahol gyermekek örömködhetnek benne – és a fénytől félő kisvakond ül benne egyedül az új kék nadrágjában. Vajon mi várható el ettől a kis teremtéstől? Gyönge szemeivel mekkora fényt bír el…?
Oldal ajánlása emailben
X