Jelena — a zöld kő

2010 június 5. | Szerző: Bertrand |

A
kövek energiája varázslatos. Van amikor a víz csiszolja, parányi
és egy kavicsgyűjtő kislány gyűjteményében végzi, és van
amikor akkora mint egy ország.

Horvátország
a víz felett és a víz alatt is kő, egy nagy kő. Tiszteletre
méltó, kopár és keveset beszélő. És van amikor nem
vendégszerető.

Hat
éjszaka egy négyzetméterben ki sem fejezhető kabinban, egy olyan
ágyban ahol nem szívesen fogadnék vendéget és ahol a plafon
fekvő helyzetben csak egy karnyújtásnyira van. De ez itt most nem
rossz élmény, csupán csak tények. Egyébként a hajót mind az
öten nagynak láttuk és boldogan vettük birtokba. Már tanultam az
eddigi utazásaimból, hogy a ruháim felét érintetlenül,
kivasalva hoztam vissza ezért jól kombinálható darabokat
választottam és vittem magammal az útra. Nem volt nálam a
biztonság biztonsága, dupla papucs,dupla napszemüveg…

Három
kabin, nappali-konyha,fürdőszoba mindez egy tetrisz világbajnok
tervei alapján.

Partra
szálltunk névtelen városkákban, kacsintottunk híres szigeteknek,
hullámot törtünk, lehorgonyoztunk a nyílt vízen, vihar vert és
fáztunk majd napoztunk és megégtünk.

Szeretem
Trogírt. Itt már van kedvenc éttermem, röpke, öreg utcáit hamar
bejárhatjuk. Az ott töltött este volt a legjobb nekem.

Aznap
kora délután futott be a hajónk, még sok hely volt a
kikötőben. Néhány üveg roséval ütöttük el a délutánt és
ehhez még zene is szólt. Az egyre sokasodó kikötőben hamar
fókuszba kerültünk. A zömében idősebb német hajósok
szerényebben vígadtak. Ők hét nap alatt ittak meg egy üveg bort,
mi fordítva.

A
nap lemenőben volt már amikor a csapat lemosta magáról a nap
történéseit majd friss ingbe és parfümbe bújba bevettük
Trogírt.

Séta
után egy három órás vacsorába szaladtunk bele. Persze a
végén már a borról szólt minden, a Zlatna Zlahtináról, a
könnyűvérű fehérről aki itatta magát.

Később a csapat két tagja visszament a hajóba, mi hárman pedig
beszélgettünk. (Szeretem a 2-3 fős beszélgetéseket. Ott már a
férfiak is megtudnak nyílni…)

Egy
történet kapcsán eszembe jutott, hogy van a telefononban néhány
zene. Kitettem az asztalra, kihangosítottam majd énekeltünk az
étteremben. Szerencsére egyikünk (nem én) a gitározni is tudó
fiú jó alaphangot adott így talán még a többi vendég is
élvezte a magyar éneket.

Hazafelé
sétáltunk amikor is felfigyeltünk egy Padre nevű szórakozóhelyre
ahonnan zene szólt. Mivel nem volt még szezon a német nyugdíjas
hajósok pedig már javában aludtak így csak harminc – negyven
ember mozdult be az egyébként jó zenére.

Bacardi-cola,
így szólt a rendelésünk amit leadtunk egy hostesnek aki fogadott
bennünket és azt mondta, hogy maradjunk mert hamarosan többen
lesznek csak még korán van. (nem így lett)

Ott
láttam meg Jelenát, pontosabban a zöld követ a szemében. Még
most sem tudom a találkozásunk okát, talán nem is volt. Talán 11
percet beszélgettünk. Ezután Jelena valami jelre felállt és
felment a színpadra táncolni. Kiderült, hogy közgazdásznak tanul
Zágrábban és mellette ez a kenyér keresete. Azt mondta csak
ideiglenesen. Szándék, legalábbis bármilyen testi szándék
nélkül szólítottam meg őt és ez megkönnyítette mindkettőnk
helyzetét. A tánc után újabb kb 11 percet beszélgettünk majd
mondtam neki, hogy visszamegyek a hajónkra és elbúcsúztam tőle.
Nem cseréltünk, telefonszámot,email címet és nem ígértünk egymásnak facebook bejelölést sem. Az ő 23 évének nem tudom jelentett-e
bármit is a beszélgetésünk. Lehet, hogy a következő tánccal
már ki is táncolta magából.

Nekem
adott egy inspirációt a könyvemhez ugyancsak picit, de a hegy is
apró kavicsokból áll össze. És a valószerűtlen zöld szemében
láttam a jövőm egy kvarc kristályát és valami olyat éreztem
mint a kavicsgyűjtő kislány a tengerparton.

11
perc. Még nem tudom mit jelent. A fiúk mellett nem lehetett olvasni
de azért elkezdtem a könyvet, az egyharmadánál járok. Eddig
három embertől kaptam Coelho könyvet. Mindanyijan fontosak
nekem…

….A
kövek szilárdsága és sűrűsége a tapasztalat aminek
összeállásához és fejlődéséhez időtlenség szükséges…ennyit a kövekről

Ma
este csatlakozom egy társasághoz ahol csak egy embert ismerek. De
ennek kifejezetten örülök, mert így még megtarthatom azt az
érzést ami csak a hajósnoknak jár minden egyes kikötés
alkalmával az új kikötőben ahol a szárazföldi lényeknek
mindenki idegen aki a kékségből érkezik.

És
ma és még néhány napig tenger illatom van…

(Nem említettem kedvenc városomat Primostent. Ott nem kötöttünk ki de ennek örülök mert az az én városom és a fiúkat nem akartam elvinni oda.Nem értenék a helyet és az energiáját…)