Arra
emlékszem, hogy a fűtetlen csarnokban mennyire sütött a betonból
a hideg és, hogy napi két kamion érkezett Németországból
szinültig bútorokkal megrakva. És még arra, hogy az egyik
bútorcsalád neve Csaba volt. Ebben biztos vagyok mert azok a
dobozok voltak a legnehezebbek. Három évet töltöttem azon a
munkahelyen. Az alkatom nem a kamion pakolásra és a bútorok
cipelésére volt a legalkalmasabb de ezzel akkoriban még nem volt
lehetőségem foglalkozni. Munka kellett. Nehéz idők voltak minden
reggel a szokásos párizsis zsemle majd ugyanez ebédre és
valamivel melegebb étel jutott estére. A munka ruha ami két réteg
nadrágból és négy réteg pulóverből állt dermesztő hideggé
fagyott reggelre amikor magamra öltöttem. Azon a munkahelyen sem
voltam a legjobb csapat tag és nem tudtam felvenni a csoport
megkívánta elemeket sem de mivel a munkámat elláttam így nem
volt támadható felület rajtam. Mégsem rosszak az emlékeim ha
vissza gondolok. Az alázatot megtanultam de a csorda szellem nem
fogott rajtam és sajnos fázni sem tanultam meg.
Viszont
hálás vagyok a munkáltatómnak mert amikor bejelentettem, hogy
beakarom fejezni a gimnáziumot beleegyezett.
Persze
azt nem tudta, hogy Jókai Mór Aranyember-ét titokban a
raktárrendszer egyik titkos (persze hideg) szegletében tettem
magamévá néhány másik kötelezővel együtt.
És
azt sem tudta, hogy ott ismertem meg C-t.
Ugyanis
a raktár minden második hét végén átváltozott egy nagy eladó
térré és megnyitotta kapuit a vásárlók előtt. Új és használt
akkor jó minőségűnek számító német bútorokra lehetett
bukkani a szemfüles budapesti lakosoknak.
És
C szemfüles volt. Egy kanapét vett és észre vett engem is. Bár
utóbbi a mai napig rejtély, hogy mit láthatott egy vékony 20 éves
lyukas cipőjű, koszos ruhájú és hideg kezű raktáros fiúban…
Mindez
az elmúlt szombaton jutott az eszembe amikor nem éppen party
ráhangolóként de az esti mulatozás előtt még megnéztem a
tv-ben az Aranyembert.
Akkoriban
még nem értettem, pontosabban másképp értelmeztem a könyveket
amiket elolvastam. Szerintem a fiataloknak szánt kötelező
olvasmányok valódi tartalma és információja nem jut el a
fiatalok lelkéhez. Egyszerűen nem tud eljutni a maga üzenetében
mert rossz az időzítés és a fiatalember élete még nem tart ott
évei számának következtében, hogy a könyv misztikája
megérintse. Kivételek vannak mind személyek mind könyvekben és
persze olvasni kell minél fiatalabb kortól.
Mindig
is jó volt felnézni a filmbéli hősökre és a könyvek pozitív
főszereplőire.
Korábban
átadtam magam az érkező hatásoknak és ellenállás és kérdés
nélkül adtam meg magamat a mítoszoknak, a kijelentéseknek amik
ezektől a hősöktől származtak. Nem kérdeztem vissza, olyan
akartam lenni.
Mára
a kitalált szereplők helyett számomra fontos misztikusokat,
tudósokat olvasok, hallgatok. Eleinte az ő szavaikat is ittam és
úgy fogadtam el ahogy azt ők kijelentették. Bölcseket kerestem
akik megtanítanak jónak, egyszerűnek és nem kisebbnek mint
Aranyembernek lenni. Ők tudják jól, egyszerűen csak le kell
másolni őket. A másolás mégsem ment ráadásul előbb-utóbb
mindegyikről kiderült valami ami nem tetszett. Ezek alapvető
emberi gyarlóságok, minőségek kisebb nagyobb dolgok voltak.
Haragudtam
rájuk és nem tudtam példaképeimnek tekinteni őket.Mégsem
dobhattam ki ezeket az embereket az életemből. Tenni kellett
valamit kellett.
El
kellett fogadnom, hogy a TÖKÉLETES nem e világ lakója. Egy része
bennünk van, hordozzuk, sokan keressük is de érkezését kívülről
várjuk.
És
van amikor érzünk egyfajta egységet. Pillanatok villanak fel és
rövidke csodákat láthatunk. De az a baj, hogy ezzel nem elégszünk
meg, és kiakarjuk tartani őket. Nem lehet, itt nem. És akikre felnézünk és többet tudnak nálunk lehetnek vezetőink. Bocsássuk meg hibáikat.
Tímár
Mihály csodát kapott, majd csodát tett. Szeretni akart, szeretett.
Élt a paradicsomban és látta a poklot is. Sorsát bejárta!?
Mindenesetre
a végén a Duna partján szemében nem csak a víz tükrözödött…
……….
Az
én szememben két nap múlva az Adria csillámjai lesznek és
barátaimmal ismét együtt töltünk néhány éjszakát. Hasonlót
mint a Siófoki kalandunk volt.
Hogy
ez a sorsunk része vagy pedig puszta erő demonstráció egy nagy
hajóval egyszer úgy is kiderül. Mindenesetre nem hiszem, hogy
Aranyemberként térnék vissza és még dunai hajós sem leszek de
felfelé nézek majd amikor a hullámok hátán vágtatunk, hátha
angyalt látok.
Várom
a találkozást a legbölcsebb létezővel aki egyébként jogosult
lenne a legtisztább szóra ha lenne ilyen…
A
lábamat belelógatom majd, felfekszem rá és meghallgatom őt.