Hősökre szükség van

2010 május 21. | Szerző: Bertrand |

Ki
vagyok én? A jóképű srác a másodikról? Az ügyintéző fiú,
aki mosolyával intézkedik a hivatalokban? A barát aki azt hiszi,
hogy ő a legjobb barát? A szerető aki azt gondolja, hogy ott érint
és csókol ahol a legjobb? A bölcselkedő aki hallgatásba vonul,
hogy a titka megmaradjon? A választékos kinek alsónadrágja és
zoknija sosem tér el öltözéke többi részétől? A komoly aki
vonásaival a félelmét és a szomorúságát fedi? A merev aki
inkább lebénul mintsem játszana egyet önfeledten? A mániákus
kinek nincs felesleges tárgya a lakásban? A
mágnes ki hatalmas ajándékát kifordítja, hogy
megközelíthetetlenné váljon?

Ez
egyik sem. Pontosabban mint álcaháló rajtam van mind de olyan
nehéz, hogy lábaim megrogynak súlya alatt. De akkor hol található
testem lakója és ki ő valójában?

Randevút
kértem.Ez még pár hónapja történt. Itt ezen a felületen
játszódott és a szereplője egy szépen verselő blogírónő
volt. Pár hónap és néhány ezer kilóméter után találkoztunk.
A korban felnőtt férfi valószínűleg otthon maradt és a
találkozónkra csak egy rettegő kisfiút vittem magammal. Kamasz
lehetett még és mint anyátlan árva kinek a melegség ismeretlen
élmény, lakatolt szívvel fogadta a nőt. A Nőt ki mindennek
szűlője, teremtője. Ő a tenger, az ég, a tiszta és a látható.
Illata a természet, a színe millió.

A
felnőtt férfinak látszó tárgy aznap este inkább szorult
segítségre mintsem az ő karjában bárki is békét és
biztonságot talált volna.

És
a nő (ez te vagy) aki nem kevésbé fél de feladhatatlan küzdelme
edzi őt eljött. Elsősorban a családjához, a hazájához és
hozzám. Azt mondta az írásom erőt adott neki és jelenlétemet
idézte. Elhozta ő is és megmutatta szemében azt a kislányt aki
cseresznyét csent, ki összepiszkolta a ruháját és nagynak látta
apukáját. És láttam azt a lányt is aki félve adta ajkait
elsőnek fiatal udvarlójának.

A
feltalálók, tudosók mindig feltesznek egy újabb kérdést. A
bátrabbak legalábbis. Én felteszek de ezzel döntöm korábbi
elméleteimet is. Elemzek, agyalok, gondolkozok és manipulálok. Ez
utóbbi egy különös képességem és oly ügyesen űzöm, hogy
saját csapdámba estem már többször is.

Mi
kell a nőnek? Én! Legalábbis ezen dolgozom és az első teszt
eredmények jók. Kelendő iparcikké váltam azáltal, hogy jegyet
váltottam a női oldalam világába.

Mégis hibás az arú. Beteg még. Belül. Mi a baj velem Gati? Én azt
hiszem adok magamból…

Ha
kifogást sorolnék azzal csak aláhúznám gyengeségeimet és nem
vinném tovább küldetésemet. Viszont ha nem lenne min dolgoznom
akkor valószínűleg már nem lennék lakója a földnek sem.

Ma
bántottam C-t is. Telefonon beszéltünk. Azt mondta, hogy
belefáradt a végtelen próbálkozásba amivel zárt szívemet
nyitogatja. Gyerekes titkaim a bajaim alapja és nem érti miért nem
vagyok őszinte. Legalább vele…

Sajnálom
őt is, téged is. Vétlen áldozatai vagytok egy férfinak aki
izomból akar akkorát ugrani, hogy az eget súrolja. Remélem még látlak.

Alternatív
befejezések:

1.

Lehetek
az a férfi aki szállítja havonta a zsuskát, viszi a gyereket az
oviba és nem felejti el az évfordulót. Ha nem felejti el!

2.

Törhetek
szíveket és mindennap húzhatok tiszta ágyneműt egy-egy kaland
után. Megvolt
mindenki és én is megvoltam mindenkinek.

Egyiksem
leszek. Legalábbis a sablon szerinti nem. Míg erővel bírom de oldódom fel. És lesz egyszer egy
kislányom. Tudom, már álmodtam vele, beszéltünk és egyszer, egy
rövid időre már itt volt.

Nem
akarok, sosem álltam be a sorba, kérdésekből élek és
válaszokból táplálkozom. Kétélű vagyok. Van a mélységem, a
másságom ami egyedivé tesz. És van a megfejthetetlen fonákja
lényemnek ami szenvedtet. Nagyon szeretek és lelkem ha befogad nem
ereszt el többé….

És
minden percben velem van egy angyal aki súg. Tudom, különben nem
könnyeznék. Küldetésem van és apró igazolások időnként
érkeznek.

Mint
a tudósnak már vannak kísérleteim amik sikerülnek de
megismételni még nem tudom őket.

Szeretnék
válaszokat, olyanokat amiket táblára írnak. A nevemre nem kell
emlékezni, névtelen hős leszek.