Ha másként nem megy hát versben mondom el
2010 május 18. | Szerző: Bertrand |
Csúnya
játékot űznek velem a gondolataim. Nem akarnak értelmes szavakká
összeállni. Legalábbis írásban. Tegnap megírtam a hétvégém
összefoglalóját de nem vállaltam a publikálást. A bonyolult
mondataimat mind erőltetettnek éreztem. Amúgy sem vagyok könnyű
de ezek a mondatok nem jöttek gyorsan egymás után, meg kellett
dolgozni értük, kevésbé érzésből mint inkább agymunkából
születtek. Azt
gondoltam sok mindenben volt részem a hétvégén és ezt milyen jó
lesz leírni. Aztán
rájöttem, hogy nem is volt olyan nagy szám, izgalmas. Most másképp nem megy, pontokba
szedem így a legegyszerűbb:
Péntek
–
munka este 7ig
–
edzés
–
UP koncert – régi ismerősökkel futottam össze. Egy lány a
barátnőjén keresztül megadta a telefonszámát. Azért
választotta ezt a módot mert a barátja is vele volt………
Hajnal
4-re kerültem ágyba.
Szombat
7-kor
ébresztő. 8-kor egy külföldi turista csapat lakásátadása.
Egész
nap eső, egyedül otthon. Igazi szingli vizsga! Bírtam.
Este
táncelőadás a Gödörben. Egyedül. (Frenák Pál:Fiúk)Hatalmas
élmény. (erről is írtam de nem tudtam visszaadni az érzéseimet)
http://www.youtube.com/watch?v=FiIAW6GlBu4
Csak befogadóknak!
Vasárnap
Otthon,
egyedül, egésznap monszun. Valódi szingli vizsga. Megcsináltam.
Felhívtam
a lányt, beszélgettünk, semmi több. Bejelölt facebookon.
Este
mozi „Egy lányról“ c. film. Ajánlom mindenkinek
http://www.est.hu/film/elozetesek/#abc=e
Hát
ennyi ugye, hogy nem nagy szám?
Az
eső most türelemre int mindenkit. Az időjárás üzen…
Egy
könnyű zápor után írtam az alábbiakat kb egy hónapja.
Akkor
más eső volt, más hangulatban telt de lehet, hogy ugyanazt üzente
mint a mostani eső. Csak most már kiabál velünk…
Figyeljünk a
ritmikára!
Eső
Jött
és ment, jel nélkül érkezett.
Hangos
volt, lármázott. Vétkezett?
Vártuk,
reméltük, fogant és született.
Tanított,
megszídott, táplált. Büntetett?
Intünk
neki, elsirattuk várjuk újabb táncát.
Már
más szemekbe néz. Láttad-e már ráncát?
Amikor
itt van egyedüli, övé minden.
Ujjai
beférnek a résbe. Szerinted nincsen?
Pedig
lelke az mi könnyezett s mérge a legszebb.
Mutató
nélküli óra. Megemelt egy percet?
Utána
néma lett a tér. Kedvét is elvitte.
Néhány
ember változott. Vajon elhitte?
—-
A
mester volt itt és nem hírdette jövetelét.
Mikor
itt volt nem hittük az eredetét.
Jöjjön
mikor mi akarjuk, formáját is megrajzoljuk.
Majd
jelmeze nem tetszik és megtagadjuk.
Pedig
megtörtént és az eset ismerős.
Emberöltő
látta már és követte a hőst.
A
nap végig mögötte, álca alatt próbált.
És
mi ismét elbuktuk a próbát.
—-
Csak
míg esik van remény mert egy
Nap
felizzik az égi költemény s megolvad
A
kemény. Anyag nélkül lesz egyszerű, de
Úgy
mindenki tudja és a lusta már nem szó.
Hát
várd őt mert addig lesz érdem míg érzed
A
súlyt mi földből való.
Újra
beborult…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:
Nem bírom kivárni a fél évet, hogy ne írjak Neked. Úgysem találkozunk, ezért nyugodtan kommentelhetek. Ettől még papnő maradok az Egyházadban. Legalábbis remélem. Érdekesek a változások, remélem Te is észleled. Nem lehet nem észrevenni.
Kijöttem a csendodúmból és innen szólok Hozzád, bár nem ismerlek, azt sem tudom ki vagy, de ez most nem számít. Csak a rezgésszint!
Jó volt a Frenák Pál féle video!
François Villon: A szép fegyverkovácsné panasza
Hallom, hogy kesereg a vén
fegyverkovácsné; azt kivánja,
hogy, mint tavasza idején,
bár volna megint ifjú lányka:
«Rút vénség alattomos átka,
mily gyorsan meghoztad a vészt!
Ki szán? S ha lettem ilyen árva,
mért ne fogjak magamra kést?
«Eltünt szépségem, ifjuságom,
mely diadalt adott nekem
papon, kalmáron és diákon;
mert nem volt egykor senki sem,
kinek (bár másnap bánta) nem
repült a pénze, mint a pelyva,
ha neki adtam kegyesen
azt, ami koldusnak se kell ma.
«Sok férfit elutasitottam,
– szánom-bánom ma sirva! – mert
bolondul lelkembe fogadtam
egy szép és ravasz sihedert,
és egész szivem érte vert,
bárhogy hivtak a többiek;
pedig ő folyton ütlegelt
s csak a pénzemért szeretett.
«Hajamnál fogva ráncigált,
földre tiport, ugy rúgdosott.
Szerettem, bármit is csinált,
és ha egy csókot kért, legott
feledtem minden bánatot.
Rühes disznó, hogy falta számat!
Ölelt!… Most rossz gebe vagyok;
s az életem? Bün és gyalázat.
«Ő meghalt, több mint harminc éve,
s én itt vagyok, vénen, csunyán.
Hogy fáj, a tündér multba nézve,
hogy fáj a most s a hajdanán!
Elnézem, meztelen sovány
testem mily aszott, fekete,
milyen beteg, – és, igazán,
majdnem megőrülök bele.
«Hova lett az ivelt szemöldök?
A sima homlok, szőke haj?
Nagy szememből a huncut ördög
észvesztő incselgése? Jaj, –
az áll s orr, mely szoborra vall,
s a pici fül s a többi sorban,
arcom szép vonalaival
ajkaim pirossága hol van?
«Ékes vállamat hol keressem?
S karcsú karom, finom kezem,
izmos derekam, s büszke mellem,
mely valaha oly édesen
ringott becéző kezeken?
S széles csipőmet s a kemény
combok között a szerelem
házát a kis kert közepén?
«Mi maradt? Ősz haj, ráncos homlok,
csupasz szemöldök, hült szemek,
(pedig hány gazdag esze bomlott,
lesvén kacagó tüzüket!);
orrom ijesztő görbület,
fülem konya és csupa szőr;
arcom fakó; vánnyadt s fityeg
államon-ajkamon a bőr.
«Ez a véged, emberi szépség!
Kéz és kar sorvad untalan;
púposra tört a vállam, és két
kiszáradt emlőm odavan,
ugyszintén csipőm, derekam.
A többi? Pfujj! Combocska már
a combom, és egész magam
vékonyka, mint egy pipaszár.
«Igy siratjuk a régi jó
időket, szegény vén banyák,
kuporgva, egy-egy rongycsomó,
a gyatra tűznél, mit a fák
kérge s a rőzse ingyen ád.
Kora tüz korán ellobog –
Szépek voltunk, és ostobák!…
Ez a sorsotok, asszonyok.»
Fordította: Szabó Lőrinc
A Belső Animád nagyon szép. Jó a versed.