A kis vakond nadrágja, a földalatti hullámvasút és az útelágazás

2010 május 11. | Szerző: Bertrand |

A mélykék lesz az egyik szín az idei nyáron. Egy kék úgynevezett belebújos velúr cipőre bukkantam a múlt héten… És aztán felajánlotta magát egy ugyanilyen színű nadrág is finom, könnyű anyagból. Amikor a nadrágot vettem végig a fejemen volt a fülhallgatóm mert pár napja hívtak a rádióból hogy leadják a velem készült riportot és ez pont egy ruha üzletben ért utol. És jött a szignál, felkomferálták ki következik. Leültem az üzletben egy kanapéra és meghallgattam magamat. Nem szeretem visszahallgatni a hangomat, azt sem szeretem amikor visszhangzik a telefon beszélgetés közben és hallom amit mondok. Most mégsem zavart. A riport után felpróbáltam a nadrágot és már a próbafülkében hívott C, a húgom és a barátok akik nem kevésbé várták a szereplést…

No ekkor volt a hullámvasút a tetőpontján. Ugyanis rájöttem, hogy a belső vidámparkom beújított egy hullámvasutat és most utaztat rajta kéretlenül egy pár napja.

Nem élvezem mégis az a jó benne, hogy nem időzöm sokáig a mélyponton, ugyanakkor a magaslat sem tart sokáig. Persze rugalmasságra szükség van ehhez a művelethez. Aztán jó lenne kiszállni egy ponton mert ez még a legedzettebbeket is próbára teszi. A földrengés utórezgései váratlanul és ritmus nélkül ráznak rajtam még egyet-egyet. És a túl sok gondolkodás megtudja háborítani az embert, főleg ha jól érvel az érzésekkel szemben. Mert az érzések nem érvek hanem belső hullámok amik szinkronizálnak bennünket.

Úgy hiszem könnyebb azoknak akik kiszeretnek a párjukból, akár megutálják őket (bár ez ellentétes rosz reflex lehet) és szívükből is kiutasítják de azok kik karmikus láncot akarnak földi közegben bontani hihetetlen nagy feladatuk van. Az én/mi feladatunk is ilyen volt. A logika elhullott és helyette a belső iránytű jeleit követjük, útelágazáshoz értünk csak már elfelejtettük azt, hogy amikor találkoztunk akkor is két út egyesült. Egy időre. Az útak végtelenje pedig sok találkozást hordoz, rengeteg metszés pontja van, egy ideig együtt fut aztán ismét elválik. Van amikor az akadály amihez az út érkezik két ember feladványa és a megfejtéséhez mindkét emberre szükség van. És van olyan rejtvény aminek kódja és kulcsa az egyben van benne és ekkor kell búcsúzni.

Félreértjük és félre akarjuk érteni a feladatainkat mert így bújunk ki a felelősség alól. Emberek együtt vannak mert nem őszinték magukhoz, egymáshoz. Kapcsolatuk kimerült, minden lehetőségüket megpróbálták, jobb esetben véghez vitték, rosszabb esetben kudarcot vallottak közös történetükben de a félelem mégis egyben tartja őket. De így csak terméketlenné válnak pedig mind maguknak mind pedig a világnak szüksége van erejükre és szeretetükre.

És van a másképp gyáva, megfutamodó ki az egyértelmű leckéjét mással akarja megíratni ő pedig kibújik és egy könnyebb útat választ.

És én biztos vagyok benne, hogy mindenki érzi, hogy útja meddig tart és sorsa hova rendeli őt. És én is érzem. És követem a belső hangot, pedig logikám oldalakon keresztül képletekkel bizonyít ennek ellenkezőjéről.

És az utamon vagyok, de lépteim még határozatlanok és talán háttal is megyek, hogy visszanézhessek. De így is távolodik csak közben marcangol is. Meg kell fordulnom…és most megint sírok..

….ma írtam valakinek aki egyébként segít most nekem és azt írtam, hogy szamuráj szeretnék lenni. Hallom a sorsom szavát amikor erre gondolok de ahhoz hatalmas erőre és hitre van szükségem. És érzem az erőmet és bírom a terhet is. Kell e szeretnem valakit újra, becenevet találnom neki, meglepni valamivel aminek tudom, hogy örül? És szeretném e viszont? És az a kapcsolat vajon isteni ajánlással lesz megáldva?

Ha az útat kérdezem azt mondja most semmiképp. Nagy feladat előtt állok , nem egy hanem többhöz kell eljuttatnom a bennem lévőt.

Most nem lennék jó partner és nem a hűség miatt. Nem tudok általános szabvány szerinti szerető lenni. Ha van nő akivel dolgom van most, akkor ő szamuráj lány…

Azt hiszem a hullámvasút jelen pillanatban a földalatt van – nem azon a helyen ahol gyermekek örömködhetnek benne – és a fénytől félő kisvakond ül benne egyedül az új kék nadrágjában. Vajon mi várható el ettől a kis teremtéstől? Gyönge szemeivel mekkora fényt bír el…?