Pálinka fesztivál egy kisfiú szemszögéből

2010 május 7. | Szerző: Bertrand |

Sosem hittem az őszhajú, öregben aki fölöttünk éldegél pár kilóméter magasan és a nyaka elgémberedett már a folyamatos lefele nézéstől.

Mégis hoztam magammal valami hitet ebbe a világba amire pontos magyarázatot a mai napig nem találtam. Sejtem, hogy tudok valamit és tudom, hogy jól sejtem.

A nagymamám szomszédja elvitt egyszer egy misére. Nem volt előzménye, egyszercsak átjött hozzánk és a nagymamámmal lebeszélték, hogy menjek el. Nem volt ellenemre, 8 év körül járhattam és gondoltam most talán szerzek bizonyítékot a nyakfájós bácsiról. Hallgattam a papot, néztem az embereket és térdre ereszkedtem amikor ők is. A szöveget nem tudtam, nem énekeltem csak vártam valami hatást, vártam egy érzést ami belülről igazolhat. És nem jött. Akkor még nem voltam elemző típus hazamentem a kisautóimhoz és hagytam az ügyet annyiban..

Ma a pálinkafesztiválon ismét hitet tettem az élőzene mellett. A mézes ágyas megy csak annyit segített, hogy lazább legyek és énekeljem a barátaimmal a Kiscsillag számait. Ugyanakkor ma is megállapítottam, hogy isten létezik. Zenének is hívják és nem mindig látod őt. És egy pillanatban nem feltétlen szól mindenkihez.

Engem is csak kétszer szólított nevemen az este. De akkor Lovasi András szövegén, gitárján, a dobos ütemén, a közönség befogadásán keresztül több irányból és perceken át.

És beszélgettem vele úgy öt hat éves koromban is.

A vicces kérdésre,hogy – Neked nem volt gyerek szobád? csak komolyan tudok válaszolni. – Nekem nem volt gyerekszobám! 10 éves koromig míg elköltöztünk egy emberibb 3 szobás lakásba addig a szoba konyhás garzonban volt egy gyerek sarok a heverőmmel. Arra emlékszem, hogy minden lefekvésnél befordultam a fal felé és a takaró alatt összekulcsoltam a kezeimet és beszéltem valakihez. Ima volt de nem tudom felidézni, hogy miről szóltak ezek az esti kérelmek. És mivel nem tudtam hogyan kell tartani a kezeimet – újjaimat nyújtva vagy keresztezve ezért többféle képpen is imádkoztam nehogy elrontsam.

Az egészben az a különleges, hogy a szüleim nem jártak templomba, nem adtak eféle nevelést és semmilyen hatás nem ért ezzel kapcsolatban.

Amit most csak sejtek azt akkor még tudtam és minden este kapcsolatba kerültem vele. Ma angyaloknak, fénynek, felsőbb énnek próbálom nevezni őket és erőltetem a kapcsolódást. Azt olvastam bennünk is van, azt mondták mi vagyunk és azt hallottam minden egy tehát minden isten.

Mostanában esténként szeretek. Egy előjött ösztönből utolsó ébrenléti perceimben odaadom mindenemet szeretteimnek. A minden a jó gondolatok és az őszinte kívánságokból áll. Megint a fal felé fordulok és már tudom, hogy a kezeimet nem kell összeérintenem. Az álom nyelvét használom és ha éjszaka meggyőztem feletteseimet reggel új eséllyel ébredek…