Ház a tónál

2010 április 26. | Szerző: |

Számomra
misztikus de a realistábbak szerint inkább informatikus az a
probléma ami a hétvégén a blogomban előállt. Szerettem volna
egy rövidke bejegyzést tenni és helyzetet jelenteni mi is történik
Balatonon velünk a fiúkkal a folyó borsörrövidésezmegaz között
mindezt mobilról a netre és az alkohol bátorítása mellett coming
out-t mívelni. De ez nem így lett (talán jobb is így) mert hiába
írtam meg a fogalmazványomat ez nem jelent meg. Mindösszesen egy
komment fért bele egy lánynak….erre még vissza térek.

Szóval
péntek este futott be az izgatott tekintetű férfiakkal megrakott
kocsi karaván Siófokra. A gyülekező egy szezonra éhes büfé
jellegű vendéglátó egység előtt volt. Akkora örömmel töltött
el bennünket, hogy együtt leszünk egész hétvégén, hogy ezt
három kör Jager, sör kombinációval hitelesítettük. És
innentől beszélhettünk üzemi hőmérsékletről. Képszakadás
seninél nem állt elő de az első „kiszálló“ hajnal kettőkor
volt. Üvöltő zene és teli fények mellett a nappaliban bealudt
barátunk. A veleje kb ötig játszotta a pókert. Nekem ezen az
estén sem jöttek a lapok…

Másnap
vendéglátónk szabad foglalkozást kiáltott míg ő a vitorlás
hajóját csiszolta és lakkozta. Én leszakadtam a mezőnyről és
fakultatív programként kisétáltam a Balaton partra és leültem a
házi feladatom elvégzésére. Magamnak adtam fel a leckét egy
Márai kisregény elolvasását. Minthogy mostanában az írás
foglalkoztatt a legjobban és ezt szeretném ügyesíteni ehhez pedig
olvasnom kell minél többet így szombaton a Mészáros című
regényt tettem magamévá.

Egy
kisebb mólon kezdtem az olvasást,de miután kényelmetlen lett a
testhelyzet átültem egy bácsika mellé egy padra szemben a tóval.
Miután túl voltam az olvasáson vette kezdetét az élmény
emésztése. Igazából mára lett csak teljes képem a könyről…
És így van ez más dolgokkal is. Ez lassúság ugyan de pontotsabb
mint a rögtön kinyilatkoztatás. Aztán (nem vagyok hülye) de
gondoltam beszélgetek pár szót a tóval. Volt valami megható
abban ahogy ott ülhettem előtte. Jöttek bringások, szerelmesek és
magányosok, csendben lévők és hangosak. És volt aki észre sem
vette mi mellett halad el. Persze nem kezdtem hangos párbeszédbe a
vízzel olyan szinten én sem gondoltam komolyan a beszélgetést
csak úgy vártam valami hatást. És akkor megszólalt de belülről
jött a hang. Nem mondott semmit csak a tudtomra adta. És akkor
nagyon tiszteltem őt aki megengedte, hogy vele töltsek két órát.
Nem zavart engem, hullámai rendkívül halkan érkeztek meg a
partra. A tanítás mit aznap kaptam érkezett egyszer a
papírlapokból egy ember lenyomatából mint szellemi töltés és
érkezett a mindenségből a bölcstől kinek már nem kell beszélnie
ahhoz, hogy megossza velünk tudását.

A
kölcsönkapott farok avagy Mercedes SL500

Szintén
szombati az eset de már kora este történt amikor a bográcsban
lévő alkotók épp puhulni kezdtek én meg az ételre várás
közepette megvizslattam a kertben álló egyik barátom autóját. –
Próbáld ki! szólt hozzám és már ment is a kulcsért. Mondtam
neki, hogy nem fontos de ő indítozott és nyomta a millió gombot.
Ablak le, tükör ki, tető nyílott és még néhány elektromos
mutatvány után ott mormogott előttem egy mély bordó kabrió és
kért fel egy táncra. Alap esetben ezek a dolgok engem nem
gerjesztenek fel de egyéb elfoglaltság híjján beültem és
nekivágtam a sétakocsikázásnak Siófok utcáin. Végig mentem a
belvárosban,a parttal párhuzamos úton, a platán soron és a híres
Batthyány utcában is. Megnéztem, hogy nyitva van e már kedvencem
a Jókai kert ahova tavaly nyáron többször is betévedtünk
élőzenére.

Én
nagyon szeretem a saját kis Citroenemet és bíz ehhez azok a nők
is hozzájárulnak kikkel néha összenézünk a volán mögül de
itt és most ez a Mercedes 90-10 arányban inkább férfi látogatókat
hozott. Fiatal és meglett férfiak nyaka egyaránt tekeredett ki
kölcsökapott extra méretű péniszem láttám.

Biztos
azt gondolták, hogy ha ilyen nagy az autóm, akkor ilyen nagy a
szerszámom is. Ez az amit a férfiak gondolnak. Ugyanis ők tudat
alatt egyesítik nemi szervüket és köbcentijüket. Vagy inkább
szeretnék,pótolják. Alattam mint barátaimtól megtudtam 5000 ccm
dolgozott ami nem kevés.

Nekem
nincs ekkora autóm és a méreteimet sem tudom. Persze volt, hogy
már rá kérdeztem és megnyugtattak de hát a nők úgyis
mindenkinek ezt mondják.

Tehát,
hogy veszek e egyszer ilyen autót azt még nem tudom. Ugyanúgy azt
sem, hogy most kicsi vagy nagy van nekem…

És
még egy mondatot ide. Jó volt egyedül a verdában, éreztem valami
szabad illatot de mégis amikor a melletem lévő ülésre néztem
elképzeltem egy utitársat.

Mese
az utitársól, az egyedüllétről és a coming out-ról

A
nőnélküliség most minden erőfeszítés nélkül működik. A
szépen lassan felálló és kialakuló életritmusom a meleg napok
beköszöntével egyre biztosabb talapzaton áll. Van részem még
gödör állapotban és nem minden perc vidám és arra is rájöttem,
hogy ha barátommá fogadom a hétvégét és a sötétséget akkor
nem délibáb amit kergetek hanem igenis létező lehetőség. Persze
odalentről félre nem érthető impulzusok jelzik, hogy tétlen
alfelem elütné az időt valamivel.

Amíg
nem hoz rám lázat a dolog ezzel most nem foglalkozok. Vagy találok
rá megoldást úgy, hogy ne generáljak újabb bajt.

Azt
lehet tudni, hogy mielőtt látogatást tettünk volna ezen a
bolygón valami teljesebb létezők voltunk és a vám amit fizettünk
azért, hogy itt lehessünk az a meghasadás volt. Ebbe most nem
megyek bele- szerintem a könyvemben fogom kidolgozni – Viszont én
ebben a pillanatban egy földi meghasadás szerűségű állapotban
tétlenkedem és élvezkedem egyidőben.

A
cím félreérthető angol kifejezése nem arról szól, hogy most
bejelentsem én is a szőrősebb neműeket szeretem hanem arról,
hogy pár hasábbal arrébb belekeveredtem egy Ház a tónál című
történetbe.

A
Ház a tónál (Sandra Bullock, Keanu Reeves) film legjobb barátom
egyik kedvence és picit megmosolyogtam őt ezért a favorizálásért.
Nem emlékszem milyen körülmények között de egyszer én is
belefutottam a filmbe. Mint könyvkészítő egyre jobban érdekelnek
a történetek így nyitottabb vagyok a befogadásra. Nem emlékszem
a film hatására csak a történetre ami óvatos párhuzama az
ezekben a percekben is zajló történetnek ami egy nő és köztem
megy végbe. És most hasadok mert egyik részem megszállotként
üldözi az egyedüllétet és a legbiztosabb pontok számomra most a
hadsereg, a férfi gőzfürdő vagy ezek hiányában egy fiú buli
lehet. A másik felem pedig szeretne megismerkedni vele de előtte
részt venni ebben a nem mindennapi keringőben hol a szereplők
energiáikat csak betűk formájában küldik egymásnak. És, hogy
miért Ház a tónál? Mert a távolság ugyan legyőzhető és nem
kell időt lépni a viszontlátáshoz sőt a megoldást is tudjuk de
éreztet egy olyat amit csak elődeink élhettek át technika
hiányában. A betűk erősítik fel nem használt érzékszerveinket
és minden betűnek és írásjelnek nagy jelentősége van. (az én
sok helyesírási hibámnak is)

És
gyanítom, hogy páran már nevet is tudnak (ugye sicc?) de ez még
ideig óráig féltitok marad.

Szóval
az a helyzet, hogy ez nem játék. Most már mint tapasztaltabb
szerető tudom, hogy súlya van annak a léleknek amivel kapcsolodóm
legyen az bármilyen messze. És az a parányi lélek is kiegészítést
szeretne de amikor kitárja magát sérülékenyebb lesz. A zsetont
bedobtuk, az automata elindult de a menet végét mi döntjük el. A
merciben pedig ott volt a helyed…

Képi
világ és hangok nélkül ugyanakkor fennáll a veszélye a
csalódásnak a túlhúzott fantáziánk zaboláltlan vágtája
miatt. Magyarul itt is van tét és kockázat.

Itt
az előzetese filmnek:

http://www.port.hu/pls/fi/films.film_page?i_film_id=78734&i_city_id=3372&i_county_id=-1

Tehát
részünkről a balatoni szezon megnyitva. Egyelőre a holnap sem
biztos de az alap tervek szerint sokszor fogom meglátogatni
tengerünket egy kis vitorlázásra, jóérzésre, zenére és finom
falatokra a nyáron. És, hogy a nyári bejegyzéseim egyes vagy
többes számban lesznek………………

Ja
igen a póker nem nekem van kitalálva. A kártyában nincs
szerencsém..


Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Bertrand says:

    Silver
    Az anagramma kedves régi hozzátartozóm.

    Kler
    Most úgy érzem ez az utolsó próbám. Ha sikertelen akkor megalapítom az egyházamat és szükségem lesz apácákra. Csak apácákra! Papból csak egy lesz:)

  2. Kler says:

    Jéé, most meg elment. Én még elég kivagyok a pénteki szakítás óta. :-(( Szóval jövök apácának. Persze, hogy papból csak egy lehet, az meg Te vagy. 🙂

  3. Kler says:

    Azta, már megint kirázott a hideg. Ki vagy Te, hogy ilyen hatást érsz el? Ház a tónál! Fantasztikus! Fantasztikus!

    http://www.youtube.com/watch?v=tYtYe9K6zv4

  4. Gatita says:

    Egyszer csak éreztem, hogy szükséges egy vadonatúj email cím. A bátorságot fentről küldték, ahogy az útmutatást is.
    Ma Davidoff Cool Water, sokszor Code for Women by Armani, és amikor két copfba rakom a hajam, akkor Love of Pink by Lacost. Imádom a Pour Home-t.

  5. De_Angelina says:

    Kész kis rajongótábora van már “Atyám” 😉

  6. Kler says:

    Angel-lika: Már ketten vagyunk angyalok? :-))))

  7. De_Angelina says:

    Hm, Angelika – nem rossz név 🙂 Egyelőre megelégszem az emberszereppel: az is éppen elég sok feladatot ad :))) Azért köszönöm a megtisztelő címet 😉


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!