Érzelmi és szexuális diéta

Az

ajtóból fordultam vissza. Úgy éreztem meg kell kevernem a kártyát

és húznom kell egy lapot. Kiterítettem majd bal kézzel a kártya

felet jobbra-balra mozgattam a kezemet. Ahol éreztem megállítottam

és húztam egyet. Bátorság, ez állt rajta. Hagytam az érzéseimet

felúszni és aztán elolvastam az értelemzést is. Végülis már

akkor éreztem, hogy ennél pontosabban nem lehetet volna válaszolni

a kérdésemre. Azt kérdeztem a kártyától, hogy mire figyeljek és

milyen gondolat/érzés legyen velem amikor Annával találkozom.

Ugyanis éppen hozzá készültem és leakartam zárni a

kapcsolatunkat. A kártya nekem pontos útmutatás és a

válasz is rendben van de biztos vagyok magamban, tudom mit teszek, ettől nem lehet

eltántorítani. Vagy igen? És majdnem. Annával a beszélgetésünk

alatt többször gondoltam a kártyára és az erőt adott nekem.

Többször is meginogtam. És ennek nagyon egyszerű oka volt de már

közben rájöttem. Annával nem indult el az a folyamat amit

nevezhetünk szerelemnek vagy a nagy a találkozás felismeréséből

fakadó érzelmi izgalomnak. Az érzékenységemből kifolyólag —

ami egyébként más nőknél is jelen van csak még a kezelését

nem sajátítottam el rendesen — megéreztem Anna lényét és

rezgését. Meghatott, pozitív irányú részvéttel, kiváncsisággal

és szeretettel töltött meg. És ez a minőség tegnap is jelen

volt. És jelen volt még a félelem, elválasztatatlan cimborám aki

azt mondta, hogy ne hagyd el mert akkor egyedül maradsz és úgy nem

lesz jó neked. És csak mondta és mondta, hogy egyedül,egyedül…

És ez az állapot amitől félig rettegek, félig meg minden vágyam

összeütközött ott a parkolóházban az autónak támaszkodva.

Anna

azt mondta amit nem először hallok nőtől, hogy én másmilyen

vagyok. Ő most új szót használt rám, eddig ezt még nem

hallottam:úfószerű.

Nehéz

bántás nélkül elvállni, talán nem is lehet, az elhagyottnak úgy

is fáj és azt érzi hogy elbántak vele. Elmondtam neki, hogy

hiányoznak nélkülözhetetlen érzések és azt is, hogy amit

korábban kerestem kapcsolatot az nem létezik. Ő erre azt mondta,

hogy a miénk nem is kapcsolat csak találkozunk néha, és ő nem

telepszik rám. Nemsokára elköltözik a barátjától és majd

találkozunk ha jól esik. Mindenki élje meg az egyedüllétét

aztán majd lassú tempóban kialakul. És azért nem esne jól neki

ha más nővel is ágyba bújnék. Tehát akkor kapcsolatban

vagyunk?-kérdeztem tőle.Csak a tempót tudatosan lassítjuk. Ezt a

szót nem ismerte el és többször letíltotta a beszélgetésünk

alatt. Anna már messze jár gondolataiban velem de ezt még maga

előtt sem engedi tudatosulni. Egymás mankói voltunk és a legjobb

időzítéssel találkoztunk. Csak a találkozások lényegét fel

kell ismerni.

Sokat

tanultam az elmúlt hónapok női találkozásaiból, tanultam a

nőktől, érkezett néhány elgondolkodtató komment is és talán

léptem egyet a végtelen lépcsősoron. És csak remélni tudom,

hogy felfelé.

Ma

április 15-én tényleg egyedül vagyok. Nem vagyok párkapcsolatban,

nem tartozom senkihez. Ma nem fogok bántani, nem fogok birtokolni és

elszámolni.

Nem

kezdek új kapcsolatot. Amit kutattam nem létezik. Kapcsolat van

érzelmekkel és sérülésveszéllyel együtt. Vagy egyedül van az

ember. Így is bánthat csak másképpen. Írok, készül a könyvem,

tele lesz női és férfi energiával de nem szerelemről hanem

emberekről, kapcsolódásokról és teljes életről fog szólni.



Ma

felhagyok egy küldetésemmel aminek célja számomra nemes és a

legfontosabb volt ezidáig. Nem akarom megérteni a nőt. Olyanra nem

fordítok energiát ami lehetetlen. Tanulok tőle és amit lehet

azonosítok az én női oldalammal. Azt teszem amit Ő. Befogadok,

elfogadok. Nem leszek Don Quijote…

Éppen

ezért nem is találgatnék hanem néhány kommentet várok a

következőre:

Pár

napja Juli átküldött nekem egy vicces lánc emailt amire

válaszoltam. Aztán fordult pár email köztünk de szerintem semmi

megtévesztő vagy félrevezető nem volt benne. Aztán jött egy

levél amiben Juli azt írta, hogy vett nekem egy üveg bort és

utalt rá, hogy akár együtt is megihatnánk. Én írtam neki, hogy

ez egy veszélyes ötlet és, hogy ebből csak baj lehet. Azt

írta, hogy nem vár tőlem semmit, nem kell, hogy felhívjam, nem

kell, hogy együtt legyünk, nincs semmi kötelezvény de szeretne

velem lefeküdni. Na most innentől tanácstalan vagyok, hogy ez most

mi, főleg az elmúlt hónapok félreértései miatt. Lehetséges,

hogy csak férfi energiára van szüksége? Engem már ismer és

mondjuk jó volt együtt és amíg nincs egyikünknek sem kapcsolata

ez belefér?

Nekem

is szükségem van érintésre és simogatásra. Érezném a nőt, az

illatát… Erőm

teljében vagyok és most fogtam magam éppen egy bizonytalan ideig tartó diétára.

Tehát:

Ez most női csapda,rafinéria, célja lehet ezzel Julinak vagy

tényleg szeretne együtt lenni velem? Nem akarom bántani őt.

Most

pedig dokumentumot váltok és átevezek egy számomra biztonságosabb

történethez aminek nem én vagyok a főszereplője…

Tovább a blogra »